Izraeli légicsapás áldozata lett Gázában az Al Jazeera stábja
Izrael azzal indokolta a támadást, hogy az Al Jazeera egyik újságírója egy Hamász-sejtet vezetett.
Izrael azzal indokolta a támadást, hogy az Al Jazeera egyik újságírója egy Hamász-sejtet vezetett.
Donald Trump totálisan megsemmisült iráni atomlétesítményről beszélt, viszont egy hírszerzési jelentés szerint csak hónapokkal vetette vissza Teherán nukleáris programját a hétvégi légicsapás. A CIA vezetője most kiállt az elnök mellett.
Az Egyesült Államok támadását nehéz jogszerűnek tekinteni, az önvédelem pedig minden ország számára megengedett.
A háború kiszélesedésével akár 130 dollár fölé is szökhet a kőolaj jegyzése.
Abdulrahim Muszávi felszólította Tel-Aviv és Haifa lakóit, hogy hagyják el a térséget az „életük megóvása végett”.
A légicsapás alig egy órával azt követően érkezett, hogy az IDF felszólította a helyieket a távozásra.
Az izraeli miniszterelnök azt állítja, hírszerzési értesülések szerint Iránnak szándéka volt nukleáris fegyvert adni a jemeni húsziknak.
Az évek óta Tel-Avivban élő nő szerint a támadás időpontja sem véletlen, szimbolikus jelentőséggel bír a zsidók számára.
Irán, Irak és Jordánia mind lezárta saját légterét, de a legnagyobb légitársaságok is úgy döntöttek, hogy törlik vagy felfüggesztik közel-keleti járataikat.
Jordániában is drónokat és rakétákat lőttek le, az ország hadserege szerint veszélyeztették a lakosság biztonságát.
Az izraeli hadsereg szerint több mint 100 drón indult meg Iránból az ország felé.
Irán ezzel megerősítette, hogy Izrael péntek hajnali támadásában meghalt Hosszein Szalami és több más katonai vezető, valamit az atomprogram legfontosabb tudósai is.
Donald Trump az izraeli támadás ellenére bízik benne, hogy Irán folytatja a tárgyalások Amerikával nukleáris programja leszereléséről.
Ali Hamenei ajatollah közleményében arról beszélt, hogy Izrael lakóövezeteket bombázott, és súlyos büntetésre számíthat.
Marco Rubio külügyminiszter szerint Izrael egyoldalúan lépett fel Iránnal szemben. Donald Trump már csütörtökön arról beszélt a Fehér Házban, hogy „meglehetősen közel” van egy izraeli támadás, amely megakaszthatja az USA és Irán közti nukleáris tárgyalásokat.
Izrael légicsapásokat hajtott végre Irán ellen, nukleáris és katonai létesítményeket vettek célba. Az Egyesült Államok elhatárolódott a támadástól, Irán súlyos válaszcsapást ígért, majd 100 drónt indított meg Izrael felé. A konfliktus legfrissebb fejleményei percről percre.
Az orosz és ukrán küldöttség ma ülne tárgyalóasztalhoz Isztambulban.
Donald Trump szerint a húszik leállítják támadásaikat a Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen.
A Hamász válaszul tíz rakétát lőtt ki dél-izraeli városokra.
Az izraeli hadsereg szerint a Hezbollah egyik drónraktárát lőtték ki.