És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Donald Trump az izraeli támadás ellenére bízik benne, hogy Irán folytatja a tárgyalások Amerikával nukleáris programja leszereléséről.
Donald Trump megerősítette, hogy már a végrehajtás előtt tudott Izrael Irán elleni támadásáról –az amerikai elnök ezt a Fox News tévécsatornának árulta el a BBC beszámolója szerint. Trump egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy az USA nem vett részt az akcióban, az Izrael egyoldalú lépése volt.
Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy a támadások ellenére bízik benne, hogy folytatódhatnak a tárgyalások Iránnal az ország nukleáris programjának leállításáról. „Iránnak nem lehet atombombája és bízunk benne, hogy vissza tudunk ülni a tárgyalóasztalhoz. Majd meglátjuk” – nyilatkozta az elnök.
„Van több ember a vezetőségben, akiket már nem látunk viszont” – reagálta arra a hírre, hogy Irán több vezetője, köztük Hosszain Szalami, a Forradalmi Gárda vezetője is meghalt a támadásban. Trump azt is közölte, hogy kormánya felvette a kapcsolatot a legfontosabb közel-keleti szövetségeseivel, de hogy pontosan kiket értett ezalatt, azt nem árulta el.
Izrael péntek hajnalban célzott légitámadásokat hajtott végre iráni nukleáris és hadi létesítmények ellen. Ali Hamenei ajatollah, Irán vezetője súlyos választ ígért Izrael számára. Az Egyesült Államok elhatárolódott a támadástól. A konfliktus legfrissebb fejleményeit itt követhetik:
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.