#megfigyelés




Edward Snowden: Az emlékeinket már nem tudjuk kitörölni
 

Edward Snowden: Az emlékeinket már nem tudjuk kitörölni

Talán meglepő, de Edward Snowden döntésében, hogy leleplezze az amerikai kormányzat tömeges adatgyűjtését, szerepet játszott az is, hogy az Egyesült Államok, sőt talán a világ történelmében is az övé volt az utolsó nem digitalizált nemzedék, amelynek a gyerekkora nincs fent a felhőben, hanem jobbára analóg formában maradt meg. A Rendszerhiba című önéletrajzában azonban nemcsak az analóg emlékeket siratja el, hanem az internetet is, amellyel felnőtt és amely felnevelte. Snowdennél ugyanis talán senki sem tudja jobban, hogy amit ma megosztunk, az már nem a miénk.








Kína osztályozná a lakosságát
 

Kína osztályozná a lakosságát

A jogvédők által orwellinek nevezett társadalmi pontrendszert még csak teszteli a pekingi vezetés, amely szeretné rendszerhű sereggé formálni a kínaiakat, és ehhez minden csúcstechnológiai eszköze meg is van – olvasható az e heti HVG hetilapban.

HVG HVG




“Orbán Viktor túl erősen beszélt, ennek ma már semmi értelme”
 

“Orbán Viktor túl erősen beszélt, ennek ma már semmi értelme”

Az állambiztonsági szolgálatok utolsó nagy erőbedobásainak egyike volt Nagy Imre és társai újratemetése, de már csak furcsa kibicként vettek abban részt. A folyamatot megállítani nem, legfeljebb már csak befolyásolni akarhatták, a hatalmas igyekezetben két ügynöktől is szó szerint ugyanaz a jelentés született.

Windisch Judit Windisch Judit

TNT szivárog a tengerbe Belgium északi partjainál
 

TNT szivárog a tengerbe Belgium északi partjainál

Az I. világháborúban, nagyjából három négyzetkilométeres területen tengerbe dobott, közel 35 ezer tonna lőszerből TNT (Trinitrotoluol) szivárog a belgiumi Knokke-Heist üdülőváros partjainak közelében – közölte a Belga Királyi Természettudományi Intézet (RBINS) jelentésére hivatkozva a belga sajtó kedden.

MTI MTI