A magyar tejágazat kipróbálta a „hadiszocializmust” 1917 őszén: a rekvirálás az 50-es éveket idézte, az áralku inkább a 70-eseket. De 1917-ben Budapesten valóságos őrület lett úrrá: az Andrássy úton lovas rendőrök rontottak az utcalányokra, a belügyminiszter kilakoltatta volna Pestről az idegeneket, lakásokat is rekvirált volna, miközben a külvárosokban a vérhas terjedt.
Hiába volt lelkes az ellenzéki sajtó száz éve, amikor a választójog kiterjesztésétől elzárkózó Tisza István kormányfő 1917. május 23-án megbukott. A rendszer ugyanis képtelen volt a változtatásra: a politikai elitet uraló nyolc-kilenc gróf egyrészt annyira gyűlölte egymást, másrészt annyira félt a szavazati joggal nem rendelkező tömegektől, hogy Tisza még ellenzékben is meg tudta gátolni Magyarország demokratikus átalakítását.
Száz évvel ezelőtt éppen húsvétkor tartott titkos kongresszust a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. A tömörülés bizonyos érdekei hiába vágtak egybe az egész Monarchia hadicéljaival, a nyilvánosság elé nem léphetett a magyar kormány tiltása miatt. Nagypénteken az USA belépett az első világháborúba, közben Oroszországban liberális reformokat helyeztek kilátásba és még a német császár is a választójog kibővítését javasolta.
Oroszországban 1917 februárjában az elégedetlenség forradalomba torkollott. A korabeli magyar sajtó azt találgatta, hogy milyen szerepe volt ebben az éhínségnek, a békevágynak, a parlamenti ellenzéknek, a pétervári nőknek, vagy esetleg a brit kormánynak.
Orosz katonák ezrei estek a fogságba, az éhező Péterváron még az uralkodóház mérsékelt hívei is összeesküvést szőttek a cár lemondatására. 1917 elején már majdnem mindenki érezte a forradalom előszelét. Kivéve II. Miklóst és a Svájcban meghúzódó Lenint. Mementó-sorozatunkban most a forradalom közvetlen előzményeit idézzük fel.
Forradalmat nem lehet előrelátni, de a Magyar Nemzet szerkesztőségében a gépírónő mégis így kiáltott fel már előző este, amikor Hegedűs B. András, a Petőfi Kör titkára telefonon diktálta követeléseiket: „András, kérem, ez forradalom!” A tüntetésre készülő diákokat pedig megerősítette szándékaikban a hivatalos pártlap támogató vezércikke.
A kommunista pártlap 1956. október 22-én eljutott odáig, hogy Nagy Imrét nyíltan emlegette vezércikkében, mint olyan politikust, akivel szemben korábban Rákosi Mátyás elfogultan politizált. A Szabad Nép vezércikke Sztálint és Rákosit bírálta, miközben a címoldalon lehetett olvasni az alakuló közös piacról és az Euratomról.
A pesti és a szegedi egyetemisták egyre radikálisabb követeléseket fogalmaztak meg az 1956. október 21-én megjelent lapok szerint. Közben Gerő Ernő és Kádár János Fiumében (az utóbbi szülővárosában) és Abbáziában utazgatott. Nagy Imre pedig visszakapta akadémiai tagságát.
Az 1956. októberi lengyel események döntő hatást gyakoroltak a magyar forradalomra is. Nem véletlen, hogy a budapesti események többek között a lengyel tábornok, Bem szobránál kezdődtek október 23-án. Pár nappal előtte Moszkva katonai nyomást gyakorolt Varsóra, és a szovjet vezetés négy tagja érkezett a lengyel fővárosba.
Az 56-os forradalom előtti napokban a hivatalban lévő államfő Sztálinvárosba látogatott, de a párt lapja, a Szabad Nép nem őt, hanem útitársát, Tildy Zoltánt szólaltatta meg. A korábbi köztársasági elnök óvatosan dicsérte a mai Dunaújvárost. Közben a kormány a kivándorlási és külföldre utazási szabályok lazításán dolgozott.
A forradalom kitörése előtt hat nappal mintha megzavarodott volna a kommunista pártlap. Hol szinte sztálinista hangnemű vezércikkben bírálták a későn szántó-vető parasztokat, hol pedig szüreti lerészegedésre biztattak. Aznap este viszont a Petőfi Körben feltűnt egy fiatal „mezőgazdász”: Göncz Árpád.
A forradalom előtti napokban egyre nőtt a feszültség az országban. A „szakminiszter” kétségbeesve védte a begyűjtés rendszerét, bár elismerte: változtatásra van szükség. A párt- és állami vezetők Jugoszláviában igyekeztek megbékíteni a korábban általuk szidott Titót. És történt egy máig rejtélyes eset, amikor egy belföldi légi járaton lövöldözés tört ki.
1956. október 15-én Kulcsár István újságíró a szabad utazás jogát követelte egy „szabad állam felnőtt népének” (ő végül megtehette ezt), de megalakult az ország első falusi takarékszövetkezete is, ami döntő változást jelentett a hazai vidékpolitikában.
Az amerikai elnöknek úgy tűnt 1956. október közepén, hogy a szuezi válság „súlyos szakasza lezárult” – ám óriásit tévedett. A krízis hamarosan katonai konfliktussá fajult. A teljes magyar csúcsvezetés közben Jugoszláviába készült, hogy kibéküljön Titóval. Zajlott a korabeli „keleti nyitás” is: egy magyar miniszter Pekingben építgette a kínai üzleti kapcsolatokat.
Az oktatási miniszter óraszámcsökkentést, az igazságügyi tárca vezetője pedig a válás könnyítését ígérte – a forradalom előtti napokat felidéző sorozatunkban ezúttal a kormány azon igyekezetét mutatjuk be, miként próbált megfelelni a közhangulatnak. Közben Szíriában kormányválság tört ki, amelynek hátterében a kelet-nyugati szembenállás volt sejthető.
Az 56-os forradalom kitörése előtti napokat új Mementó-sorozatunkban idézzük fel. Október 12-ével kezdjük a sort, amikor még nem a paksi atomerőműhöz, hanem a csillebérci kísérleti reaktorhoz várták a berendezéseket a magyar építők. De a következő részekben lesz szó a tanárok óraszámcsökkentéséről, a szíriai kormányválságról és a kínai kapcsolatok erősítéséről is.
A második világháború európai szakaszának lezárását, a győzelem napját Európa május 8-án, Oroszország és néhány más szovjet utódállam május 9-én ünnepli. Az utóbbiak Sztálinhoz hűek e szokással, miután a szovjet diktátornak nem tetszett, hogy a németek Franciaországban adták meg magukat – amúgy már május 7-én. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy utoljára Prága környékén zajlottak harcok, 9-én. De mit csináltak közben a magyar kommunisták? Ők kicsit összezavarodtak, de aztán siettek Sztálin mögé visszasorolni.
65 éve indult el a koholt vádas koncepciós perek főszezonja. 1947. január 5-én a Szabad Nép öles, címoldalas cikkben foglalkozott a „köztársaságellenes összeesküvéssel”, a Magyar Közösség nevű állítólagos földalatti szervezet leleplezésével. A nép ízelítőt kapott a Rákosi-korszakból.
Püspökszenteléssel, falunév-visszaadással, monoplános repüléssel, „mozis színdarabbal” és egy új szokás megjelenésével telt a szilveszter, illetve az újév Magyarországon száz évvel ezelőtt. 1911 és 1912 fordulóját idézzük most fel Mementó-sorozatunkban.
Száz évvel ezelőtt, 1911/12 fordulóján Magyarországon a választókerületek határainak átszabására merültek fel ötletek (nem úgy mint idén, amikor meg is valósulnak az efféle kormányzati elképzelések). 1911-ben az általános választójog körül lavíroztak a pártok, a hatalmon lévő politikai elit megpróbálta elkerülni a gyors demokratizálódást.
