„Utunk rendkívül eredményes, az elénk tűzött feladatokat sikerült megoldani” – tudósított Gerő Ernőnek, a magyar állampárt első emberének nyilatkozatáról a Magyar Nemzet, 1956. október 21-én. Gerő és küldöttsége a hétvégén még mindig Jugoszláviában „túrázott”. Ekkor már 1300 kilométert tett meg a delegáció, Kádár Jánossal, a Politikai Bizottság tagjával és Hegedüs András miniszterelnökkel együtt. Eközben Lengyelországban lecserélték a pártvezért, Magyarországon pedig egyre radikálisabb követeléseket fogalmaztak meg a diákok.

B. Nagy László, a Magyar Nemzet Gerőéket kísérő tudósítója így írt: „utaztunk vonaton, autón, s szombaton hajón is, a rijekai kikötőben, ahol még szinte nyáriasan meleg a napfény. (…) Délben pillantottuk meg a párát lehelő Adriát. Rijeka rendkívül gyors ütemben fejlődik. (…) A 45-ben teljesen romokban heverő kikötő is újjáépült és kibővült az elmúlt években. Rijekában egyébként sok magyar szót is hallottunk. Egy horgász például megszólított s a tiszai márnák felől érdeklődött.”

A lap nem nevezte Fiumének a ma Horvátországhoz tartozó várost – ez az olasz név, amely a horvát Rijekához hasonlóan „folyót” jelent, a település magyar neve is pedig. (Fiume egykor a Magyar Királysághoz tartozott.) Kifejezetten hallgatott a Magyar Nemzet arról, hogy a pártküldöttség egyik tagja igencsak furcsán érezhette magát az Adria partján: Kádár János 1912-en Fiumében született, de még csecsemőkorában elkerült a városból, amit aligha látogathatott sokszor.

AFP / Ria Novosti / Vladimir Akimov

Munkástanácsokról ír a Magyar Nemzet és a Szabad Nép is

Közben a Magyar Nemzet a munkástanácsok jugoszláviai működéséről, sőt azok esetleges átvételéről áradozott: „Nem könnyű összefoglalni a zsúfolt nap élményeit. Az ebédnél igen élénk eszmecsere alakult ki a munkás-önigazgatásról. Főképp ezt a problémát tanulmányozzák vezetőink is. A tapasztalatok módfelett kedvezőek. Sokunknak az a benyomása, s tán sikerül majd tényekkel is igazolni, hogy a jugoszláv gazdasági szervezet számos, igen egészséges vívmányát (…) mi is alkalmazhatjuk.” A munkástanácsok jelentősége majd az 56-os magyar forradalomban nő meg átmenetileg itthon – de nálunk nem a gazdasági, hanem a politikai szerepük lesz meghatározó.

Sőt a Szabad Nép aznapi vezércikkírója is a munkástanácsok szükségességét fejtegeti: „Meg kell vizsgálni és meg kell valósítani az állami és a gazdasági vezetés igazi decentralizálását a helyi hatáskörök és felelősség lényeges növelése útján. Meg kell vitatni és meg kell gyorsítani az üzemi demokrácia fejlesztését. A külföldi tapasztalatok mellett figyelembe kell venni saját hagyományainkat: az 1919-es proletárforradalom munkástanácsait és a felszabadulás utáni évek nagy hatáskörrel rendelkező üzemi bizottságait.”

Gerő egyre idegesebb az otthoni hírek miatt

Amikor majd október 23-án végre hazaér a Jugoszláviát körbeutazó küldöttség, Gerő Ernő szembesül azzal, hogy a diákok már tüntetésre és felvonulásra készülődnek Pesten. Gerő ekkor – állítólag – már-már gyanúsnak vélte, hogy amikor a magyar küldöttség már szeretett volna a tervezettnél előbb hazatérni a délszláv országból (a pesti hírek egy része Gerőékhez is eljutott, és aggodalmat keltett a pártvezetőkben), a jugoszlávok ellenezték ezt, és felesleges protokolleseményekre vitték még tovább a magyar pártküldöttséget.

Egyre radikálisabbak a pesti és a szegedi diákgyűlések

Gerő joggal aggódott: a Magyar Nemzet október 21-én a pesti Műegyetem, a Szabad Nép pedig a szegedi egyetemisták előző napi szervezkedéséről számolt be. A Magyar Nemzet szerint „a budapesti Műszaki Egyetem újonnan választott diákbizottsága pénteken este diákgyűlést tartott, amelyen felhívást fogadtak el. A felhívásban a fiatalok elégedetlenségüket fejezték ki a politikai életben, valamint az oktatáspolitikai kérdésekben megnyilvánult huzavona miatt. Követeléseiket 15 pontban foglalták össze: ebben foglalkoznak bérkérdésekkel, a külföldi utazásokkal, a fakultatív nyelvoktatással, a diákotthoni túlzsúfoltság kérdéseivel. Nyílt tárgyalást követeltek Farkas Mihály és társai ügyében.”

A Szabad Nép visszafogottabban tudósított Szegedről, viszont a forradalom előkészítésében kulcsszerepet játszó MEFESZ megalakulásáról adott hírt. Eszerint „a szegedi egyetemista ifjúság szombaton délután gyűlést rendezett az Ady téri egyetem nagy előadótermében. Megalakították az önálló ifjúsági szervezetüket, a MEFESZ-t. A fiatalok elégedetten fogadták az Oktatási Minisztérium már közzétett intézkedéseit, amelyek egybevágnak az egyetemi ifjúság követeléseivel, és többi jogos kívánságuk ügyében is hasonlóan gyors intézkedéseket várnak.”

Megtudható a lapból az is, hogy az addigi kommunista ifjúsági szervezet, a DISZ nem képviseli megfelelően a fiatalok szerint az érdekeiket. „A MEFESZ – független, szabad ifjúsági szervezet, amelynek eszmei alapja a marxizmus-leninizmus. A vita részvevői hangoztatták: a DISZ-szervezet nem tudja megfelelően képviselni az egyetemi ifjúság érdekeit, ezért tartják szükségesnek külön szervezetük létrehozását. A MEFESZ legfelsőbb fórumául az országos egyetemista parlamentet ismerik el; a MEFESZ tagsága nem zárja ki a DISZ-szervezetben való részvételt és munkát.”

Forrong a Katona József Színház közönsége is

Közismert, hogy a forradalom előtt valódi lelkesedést váltott ki egy színdarab és főszereplője, Bessenyei Ferenc Budapesten. „A Galilei bemutatója a Katona József Színházban” című tudósításból kiderül, hogy Németh László darabjának bemutatóján „ott volt Révai József, az MDP Politikai Bizottságának tagja, Darvas József népművelési miniszter, (…) továbbá kulturális életünk számos kiválósága.”

Az MTI-tudósítás szerint az előadás szüneteiben a művészeket – Bessenyei Ferencet, Pataky Jenőt, Lukács Margitot, Várkonyi Zoltánt, Rajz Jánost és a többieket – a közönség sokszor a függöny elé tapsolta. A második felvonás szünetében függöny elé szólították, és forró szeretettel köszöntötték Németh Lászlót, a darab kiváló szerzőjét.

Nagy Imre újra akadémikus lehet

A kommunista pártlap, a Szabad Nép első oldalán beszámolt arról is: „A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége szombaton ülést tartott, s tudomásul vette Nagy Imre elvtárs szeptember 28-án kelt levelének tartalmát, amelyben – ismertetve akadémiai tagságáról történt lemondása okait és körülményeit – kérte tagságának visszaállítását. Az Akadémia elnöksége egyhangú határozattal visszaállította Nagy Imre elvtárs akadémiai rendes tagságát. Az Akadémia elnöksége megállapította, hogy a lemondás elfogadásánál nem járt el helyesen, amennyiben politikai tényezők jogosulatlan állásfoglalása alapján ellenvetés nélkül hozzájárult olyan lépéshez, amely tudományos szempontból nem volt indokolt.”

Valójában az Akadémia ekkor is politikai szempontokat vehetett figyelembe, hiszen Nagy Imre ugyan már szeptember végén kérte visszavételét, az Akadémia azonban megvárta az állampárt csúcsvezetésének, a Politikai Bizottságnak határozatát, amikor október közepén Nagy Imrét visszavették az MDP-be, az állampártba.

Sőt az Akadémia még azt is megvárta, amíg Nagy visszakapja egyetemi tanári címét az oktatási minisztertől, Kónya Alberttől – ahogy erről Mementó-sorozatunk korábbi epizódjában írtunk. A Szabad Népből ezek után persze megtudhattuk azt is: „Az Akadémia elnöksége visszatérése alkalmából meleg szeretettel üdvözölte Nagy Imre akadémikust.”

Nagy Imre mellé áll a Szabad Nép?

Szinte már Nagy Imre mellé állt ekkor a Szabad Nép is: a lap már idézett vezércikkében (amely a munkástanácsokról is szólt) gyakorlatilag Nagy Imre „nemzeti kommunista”, azaz a szocializmus saját fejlődési útját követelő politikáját visszhangozza: „Amikor történelmileg járatlan területen haladunk, keresve a szocializmus magyar útját, akkor létkérdés számunkra, hogy e helyes utat, amelyet semmiféle vezér, de még egy szűk kör kollektív bölcsessége sem képes megtalálni – a legszélesebb vitákban, az egész nép közös erőfeszítésével jelöljük ki.” Az új utak keresésekor „támaszkodni fogunk a marxizmus-leninizmus tanításaira, a Szovjetunió és a szocializmust építő országok tapasztalataira – de nem kevésbé hazánk adottságainak, viszonyainak, történelmi fejlődésének a tudományos vizsgálatára, a magyar valóságra” – írja a vezércikk.

A szerző az OSZK-1956-os Intézet munkatársa.