#menekültek

Szibériába telepíti Putyin az ukrajnai menekülteket
 

Szibériába telepíti Putyin az ukrajnai menekülteket

Mariupol kikötővárosában az embereket arra kérték, hogy írják alá azokat a papírokat, amelyek szerint az ukrán csapatok lőtték a városukat. Az aláíróknak állítólag azt mondták, hogy nem térhetnek vissza Ukrajnába, mert „üldöztetésnek” lennének kitéve.

hvg.hu hvg.hu








Kevés ukrán menekült marad Magyarországon, de munkájuk még nekik sincs
 

Kevés ukrán menekült marad Magyarországon, de munkájuk még nekik sincs

Bár Orbán Viktor azt ígérte, hogy minden ukrán menekültnek lesz munkája, aki Magyarországon marad, a terepen dolgozó szakemberek szerint ez nem megy majd egyik napról a másikra. A BOK csarnokban is dolgozó munkaerő-közvetítő szerint az érkezőket leginkább az autóipar, a gyártó- és feldolgozóipar szívhatja fel. Azok a menekültek, akik Magyarországon akarnak maradni, első körben az állami bürokráciával és az információhiánnyal küzdenek.






„Nézz körül, itt nincs semmi. Még a vécé is 200 forintba kerül”
 

„Nézz körül, itt nincs semmi. Még a vécé is 200 forintba kerül”

Eddig magyar civilekkel, ma már főleg a magyar állammal találkoznak azok a menekülők, akik napokig tartó utazás után megérkeznek a magyar fővárosba. Sokan olyanok is, akik csak át akartak utazni Magyarországon. Vonatról leparancsolt ukrán utasok, tiszta, rendes, de helyenként szépséghibás ellátás a BOK-csarnokban és a civilek lehetőségei. Riport a helyszínekről.