Első fokon négy év börtönt kapott a mentős orrát eltörő férfi
Akkor támadt a mentőápolóra, amikor az az iratai után érdeklődött.
Akkor támadt a mentőápolóra, amikor az az iratai után érdeklődött.
Azt mondja, végleg letette a fényképezőgépet, mert 75 évesen már nem neki valók a mélyriportok. Márpedig ő azokhoz ért igazán: beleássa magát egy témába, beépül, vissza-visszajár, akár évekig ugyanazzal foglalkozik. Ez az alaposság kezd kikopni a világunkból, az pedig, hogy fotóalanyát a tárgyainak begyűjtésén keresztül is dokumentálja, szinte egyedülálló. Urbán Tamás fotográfussal a Capa Központban még a járvány előtt megnyílt kiállítása alkalmával beszélgettünk. A tárlat továbbra is megtekinthető online.
Két autós sem talált magának jobb parkolóhelyet a mentőkénél egy fővárosi kórház előtt.
Kunetz Zsombor szerint súlyos problémák vannak a mentésirányítással, a fő gondot pedig az jelenti, hogy a mentőszolgálat vezetése a "mindenhez mindig mentőt" szemléletet képviseli.
A Csongrád megyei Óföldeákon vesztette el a menetrend szerinti járat vezetője a fejét, és üvöltözni kezdett az intézkedő mentősökkel, le is fotózta őket. Azért, mert úgy álltak meg, hogy ő csak tolatással tudott továbbmenni. A közlekedési központ azonnali hatállyal kirúgta a tomboló sofőrt.
Pest megyében minden második hívásnál több mint negyedóra alatt érnek ki.
A férfi a telefonos mentésirányítás utasításait követve tudott segíteni.
Egészen kis dolgot kért tőlük a beteg, de lehet, hogy nem mindenki teljesítette volna.
Az egyik mosdóban hetente tör fel a fekália, a tisztasági festésre az ott dolgozók dobnak össze.
Adott esetben élet-halál kérdése lehet, hogy a mentőautót meg lehet-e közelíteni a beteg vagy sérült személlyel.
Mindketten megsérültek egy balesetben, amiről videó is készült. A fiú azt hitte, az apukája a mennybe megy.