Majdnem 200 ezerrel emelkedett a miniszterek fizetése márciustól
Az ezt szabályozó törvény ugyanis azt mondja ki, a fizetések az aktuális átlagkereset hatszorosát teszik ki alapesetben. Az pedig lényegesen nőtt.
Az ezt szabályozó törvény ugyanis azt mondja ki, a fizetések az aktuális átlagkereset hatszorosát teszik ki alapesetben. Az pedig lényegesen nőtt.
A miniszterek 19-szer, az államtitkárok 6-szor többet keresnek, mint az országos átlag.
Abiy Ahmed szerint a nők kevésbé korruptak.
A parlamentben arról beszélt, nem igaz, hogy lesz, aki ennyit keres majd. Ketten is vannak.
A tárca nélküli miniszterek jártak a legjobban.
Alaposan rápiríthattak az Európai Néppárt vezetői Orbán Viktorra, aki hirtelen kiderítette, hogy nem illiberális, hanem kereszténydemokrata államot épít. Csakhogy ez nem igaz.
Jó anyagi körülmények között léphetnek hátrébb azok a miniszterek, akik nem folytatják az új kormányban a munkájukat. Az utódaik között lehet olyan is, akinek pénzben visszalépés lesz a kormánytagság.
Semmilyen párbeszéd nincs a felek között, a viszony elmérgesedett.
Egy meglehetősen egyedi és szubjektív listát állítottak össze a frissen megválaszott kanadai kormány támogatói. A fiatal bölcsész Justin Trudeau vezette új kormány számos újítást kíván bevezetni a kormányzásba, ami meglátszódik a miniszterek megválogatásában is.
Valójában, jelenleg, mindegyik kormánytag használhatja a megkülönböztető jelzést autójában, az emberi erőforrások minisztere éppen úgy, mint nemzetgazdasági miniszter. Persze csak ha "kiemelt államérdekkel" indokolható a sietségük.
Több mint 100 helyettes államtitkár dolgozik jelenleg a harmadik Orbán-kormányban, amely az elmúlt hetekben duzzadt ekkorára. Szerdán a miniszterelnök újabb kormányzati vezetőket nevezett meg: többek között előbbre lépett a sajtót támadó volt bécsi nagykövet, a Heti Válasz főszerkesztőjének felesége és Áder János húga is.
Kormánypárti politikusok véleményét kérdeztük arról, hogy egyetlen női miniszter sincs a június 6-án megalakult, új Orbán-kormányban. Mátrai Márta nem érti, miért kellene, hogy legyenek női miniszterek, Farkas Flórián szerint vannak, csak szét kell nézni, Czunyiné Bertalan Judit, frissen megválasztott közoktatási államtitkár nem válaszolt kérdésünkre. Kósa Lajos szerint a női egyenjogúságot nem patikamérlegen kell mérni. "Nem vagyunk egyformák. A férfi legyen férfi, a nő legyen nő" - mondta. Nem szereti az uniszex világot, amelyben a férfi és a nő felcserélhető, annak pedig kifejezetten örül, hogy nincsen férfi műúszás.
Október közepére kiírhatják az első pályázatokat, és beállhat az új uniós intézményrendszer működése – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a gazdasági bizottság előtt a miniszteri meghallgatásán.
A kelet-európai romák integrációja kapcsán kialakult vitákhoz hasonló polémiák elkerülésére és a kormány összehangoltabb kommunikációja érdekében Franciaországban ezentúl a miniszterek interjúkérelmeit a miniszterelnöki hivatalnak is jóvá kell hagynia - ismertette az erről szóló körlevelet csütörtökön honlapján a Libération című napilap.
A miniszterek nem fukarkodnak a közpénzzel, ha államtitkáraikról, helyettes államtitkáraikról van szó: sokuknak bújtatott fizetésemelést adnak – írja a Blikk.
Az energiaügyi, a népjóléti és a felsőoktatási miniszter is lemondott Ausztráliában.
Három új minisztert nevezett ki szerdán Prágában Václav Klaus cseh államfő. A jobbközép kormány átalakításában hosszas belső viták után a múlt héten egyezett meg a hárompárti cseh kormánykoalíció.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszteren kívül minden tárcavezető élt azzal a lehetőséggel, hogy megkülönböztető jelzésként kék lámpát szereltessen autójába - számolt be a Blikk.
Nem szavazott bizalmat a védelmi és a belügyminiszternek a Pakisztánnal közös határon kialakult bizonytalan helyzet miatt az afgán parlament.
Balatoni pihenést tervez a legtöbb miniszter, de van, aki biciklitúrára megy – számolt be az RTL Híradó.