MNB: A babaváró hitel miatt változnak az adósságfék szabályai
Így már nem akadály, ha valaki ebből akar visszafizetni egy másik kölcsönt. Szerdán jönnek a pontos szabályok.
Így már nem akadály, ha valaki ebből akar visszafizetni egy másik kölcsönt. Szerdán jönnek a pontos szabályok.
MTI
Ugyan jelenleg magas az infláció, és kicsit még nőhet is, de a jegybank középtávon a csökkenésére számít, ezért nem intézkedtek. Ráadásul sok a bizonytalanság, ilyenkor nem érdemes hirtelen lépéseket tenni. Az év második felében tisztulhat a kép, akkor az MNB is jobban fogja látni, kell-e mozdulnia.
hvg.hu
A jegybank Monetáris Tanácsa kivárásra játszik, nem lépett semmit.
hvg.hu
A délután folyamán több órán át nem lehetett fizetni a Mastercard és a Maestro kártyákkal. Megkérdeztük, mi a helyzet ilyenkor.
hvg.hu
Június 30-án olvadhat össze a Konzum és az Opus Global. Minden a tervek szerint halad, az MNB sem látott problémát a fúzió kapcsán.
hvg.hu
Írását úgy zárja: wei wu wei.
T. R.
A korábbi tervektől eltérően mégsem indul élesben júliustól az azonnali fizetési rendszer, ekkor csak a próbaüzem kezdődik. E-mail-címre majd csak 2020 március 2-ától tudunk utalni.
hvg.hu
Június 3-ától jön az új lakossági megtakarítási csodafegyver, amely ezúttal Magyar Állampapír Plusz névre hallgat. Egyszerű és jó kamatozású, ám hosszú évtizedek óta berögzült szokásokat kell eltörölni ahhoz, hogy sikeres legyen.
Az NHB Bank végelszámolása márciusban indult, a friss beszámolóból derültek ki érdekes részletek.
hvg.hu
Egy felmérésből most az derült ki, hogy sem a THM-et nem ismeri a magyarok többsége, sem azt nem ismerik fel, hogy melyek a fix kamatozású hitelek.
hvg.hu
Az alapkamat maradt a rekordalacsony szintjén, és a kamatfolyosót sem változtatta meg az MNB. Az elemzők szerint júniusban jöhet változás.
hvg.hu
A társaság úgy szerzett ügyfeleket, hogy engedélye sincs.
hvg.hu
Minden jel arra utal, hogy csúszhat az azonnali fizetési rendszer júliusi startja. Úgy néz ki, több idő kell a tesztelésre, hogy a rendszer élesedésekor ne legyenek fennakadások.
Összesen 5,5 millió forintra büntetett a jegybank egy menedzsert. Bennfentes kereskedelem gyanújával kezdtek el vizsgálódni, de egész mást találtak.
hvg.hu
Nem volt szabályos az összeférhetetlenségi szabályzat, a jegybanki vizsgálat idejére felfüggesztették a biztosításközvetítés engedélyezését.
hvg.hu
Miután a részvénypiacot nem képes fellendíteni a tőzsdetulajdonos MNB, most a vállalati kötvényekkel próbálkozik.
hvg.hu
Ahogyan korábban, úgy ezúttal is 50 milliárd forintot.
hvg.hu
Több mint száz vállalati felsővezetőnek mutatták be a Növekedési Kötvényprogram részleteit a Magyar Nemzeti Bank székházában.
hvg.hu