A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Folytatódik az üzengetés az I. kerület és az MNB között.
Az I. kerületi önkormányzat szerint a Magyar Nemzeti Bank és a Budavári Kapu Kft. közötti parkolási megállapodás volt jogsértő - közölte az önkormányzat, a jegybank előző napi közleményére reagálva.
Az MNB egy nappal korábban azt írta: szerződést szegett a Budavári Önkormányzat azzal, hogy leszereltette a Szentháromság utcában, a Bölcs Vár előtti parkolást lehetővé tevő táblát.
Az önkormányzat erre reagálva azt írta, a Budapest Közút Zrt. tavaly már informálisan jelezte az önkormányzat számára, hogy a várakozni tilos tábla kihelyezése törvénytelen. A korábbi városvezetés által jogosulatlanul kihelyezett jelzőtáblát távolította most el az önkormányzat.
Kiemelték: az MNB és az I. kerületi önkormányzat között „nincs és nem is volt a Magyar Nemzeti Bank alapítványa tulajdonában álló épület előtti területen parkolóhelyek kizárólagos használatára vonatkozó szerződés”. Van egy 2014. március 11-én, a Budavári Kapu Kft. és az MNB által aláírt megállapodás, amelyben a Budavári Kapu Kft. az önkormányzat tulajdonában álló közterületi parkolóhelyek közül négyet 10 évre ingyenesen kizárólagos használatba adott az MNB számára.
A megállapodás kifejezetten kimondta, hogy az MNB a kizárólagos várakozási helyekért megváltási díjat nem köteles fizetni
- írta az önkormányzat, kiemelve: ez a rendelkezés jogszabálysértő, és kárt okozott, okoz az önkormányzat számára.
A tíz év alatt összesen így 52 millió forint kár érte volna az önkormányzatot, 2014 óta már nagyságrendileg 29 millió forint jogos bevételtől esett el
- tették hozzá.
Kitértek arra is, hogy a "törvénytelen megállapodást" üzleti titokként kezelték, s a titoktartást kiterjesztették a saját alkalmazottjaikra is, valamint mindazokra, akik e "megállapodás alapján törvénytelenül parkoltak".
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.