Gyermekvédelmi felelőst nevezett ki Erdő Péter
Az esztergom-budapesti érsek szerint az egyháznak kiemelt felelőssége van a rábízott gyermekekkel kapcsolatban.
Az esztergom-budapesti érsek szerint az egyháznak kiemelt felelőssége van a rábízott gyermekekkel kapcsolatban.
Harmincál is több, magyar egyházi személy – zömmel papok – által abuzált áldozatot szólaltatott meg Perintfalvi Rita katolikus teológus, a Grazi Egyetem tanára. Rövidesen megjelenő könyvéről kérdeztük.
A volt MSZP-s országgyűlési képviselő, jelenleg lelkészként tevékenykedő Donáth Lászlót a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház takarítónője jelentette fel, azért, mert állítása szerint Donáth bántalmazta őt.
A gondozottakkal való visszaélések a hatvanas és a kilencvenes évek között történtek. A most elkészült jelentésben úgy fogalmaznak, hogy a gyerekek olyan szintű kegyetlenséget és szexuális visszaéléseket szenvedtek el, amelyeket nehéz felfogni.
A 60-as éveiben járó férfi rávette a lányokat, hogy a jelenlétében öltözzenek át. Simogatta és puszilgatta is őket.
A 24 éves férfi az élettársa fotójával hálózta be áldozatát.
A férfi a kislányt és annak fiútestvérét is rendszeresen bántalmazta.
A szeméremsértéssel vádolt evangélikus lelkész szerint még nem értesítették a vádemelésről.
Több mint húsz évvel ezelőtt molesztálta egy katolikus pap azt a férfit, A.-t, akinek történetéről a 444.hu számolt be vasárnap. A lap azt írja: A.-t 2019. augusztus 20-án egyházi vezetők fejlelentése nyomán rabosították, és az ünnepi körmenet végéig nem engedték ki a rendőrségről.
Egyre több férfi osztja meg a molesztálásokról szóló történetét a közösségi médiában.
A vádlott azzal fenyegette a gyermekeket, hogy baltával szétvágja a fejüket, ha elmondják, mit tett velük.
A Fidesz azt közölte: ha ítélet születik az ügyben, megteszik a szükséges lépéseket.
Nevelt lánya több mint tíz évvel ezelőtti molesztálásával gyanúsította meg a rendőrség 2018 nyarán a XVII. kerületi fideszes alpolgármestert, aki egyik pillanatról a másikra tűnt el a helyi közéletből. Úgy tudjuk, Fohsz Tivadar ellen elég bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy meggyanúsítsák, de mivel a szemérem elleni erőszak elévült, az eljárást megszüntették. Felesége vallomása szerint Fohsznak súgtak a rendőrségtől, mielőtt házkutatást tartottak nála. Noha a molesztálási ügy elévült, tiltott pornográf felvétellel való visszaélés miatt a volt alpolgármester jelenleg is gyanúsított. Emellett Horvátországban is indult ellene eljárás.
Oknyomozással tér vissza a HVG-hez az Indextől Dezső András.
Mintegy 1500 molesztálóról tud a független vizsgálóbizottság az utóbbi hetven évből.
A Fővárosi Főügyészség szerint az ügyben aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettének és emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétségével gyanújával folyik eljárás.
Előbb alkoholt fogyasztottak a sértettel, aki akkor menekült el, amikor már mobiltelefonnal próbálta az edző fotózni a nemi szervét.
Az Interpol jelentése után kezdték el felkutatni a férfit, aki több gyereket is zaklathatott.
A bíróság szerint fennáll a veszélye, hogy a férfi megszökik és újabb hasonló bűncselekményeket követ el.
Saját másfél éves gyerekét is molesztálta a férfi, amelyről szintén képet készített.