Egy állásinterjú végén az álláskeresőnek érdemes kérdéseket feltennie, ugyanis így sok mindent ki tud deríteni a munkáról, és saját magát is még jobban be tudja mutatni. Tippek arra, hogy miket lehet ilyenkor kérdezni.
Tíz főig ingyenes, és ha beválik, azon felül sem számít drágának az az online szolgáltatás, amellyel minden munkahelyi ügyet egyetlen oldalon intézhetünk és beszélhetünk át.
Magasabb bér, jobb lehetőségek: ezekért sokan felmondanak. Ám vannak olyan egyéb okok, jelek is arra, hogy érdemes lehet megfontolni a távozást egy munkahelyről.
A legfontosabb – sokak által nem értett lényegi elem az –, hogy nem kell ahhoz nagyon sok embernek megbetegednie ebolával, hogy a gazdaság iszonyú összeomlást szenvedjen el. Zsiday Viktor befektetési szakértő szerint elég az, ha kialakul az a percepció, hogy az ebola terjed, és viszonylag könnyen el lehet kapni. Bár az ebolaszakértők szerint nehezen, csak cseppfertőzéssel terjed, elég, ha az emberek ezt nem így gondolják.
Japánban bemutattak egy olyan robotot, mely kávét tud már készíteni. Bár a kávé készítésének folyamatát még nem tudja tökéletesen végigvinni a robot, de a robotok fejlődésének iránya a pincérek, baristák számára minden bizonnyal nem kecsegtető.
Október 16-án van a Nemzeti Főnök Nap az Egyesült Államokban. Ennek apropóján összeszedtek pár jelet, melyből kiderül, ha valakinek borzasztó a főnöke.
Nyugaton megszokott dolog az, hogy a nyugdíjasok önkénteskednek. Parkot takarítanak, múzeumban órát adnak a látogatóknak, gyerekekre vigyáznak, és mindezt ingyen. Nálunk kevés ilyen példa van, de egy alapítvány már száznál is több nyugdíjast közvetít ki családokhoz, hogy segítsenek be, de lelkükre kötik, nem erőltethetik rá az akaratukat a választott családra. Egy budapesti iskolában pedig az ajánlkozó nyugdíjasok a rászorulóknak szentelnek külön figyelmet, nulla forintért cserébe. Az önkéntesek örülnek, hasznosnak érzik magukat, egy közösség tagjaként kivirulnak. Nem is gondolnák, mennyi hasznot hajtanak az önkéntes nyugdíjasok a társadalomnak.
A Magyar Szegénységellenes Hálózat 2013-as kutatásából kiderül, hogy a közmunka-program a segélynél jobb, de szinte lehetetlenné teszi, hogy a részt vevők újra rendes, fizetett munkát keressenek, találjanak. A nemrég megjelent tanulmány alátámasztja azt is, hogy az elmúlt évek közmunka-programjai a statisztikajavításon kívül nem sok mindenre jók.
Az irodai dolgozók már jó ideje mesteri szintre fejlesztették azt, hogyan is kell eldugni a főnökük elől azt, ha éppen nem a munkával foglalkoznak. Az utóbbi időben ugyanakkor az Egyesült Államokban egyre több olyan eset derült ki, amikor kormányzati dolgozók munkaidőben pornót néztek. Bár azt hihetnénk, hogy ezek csak kiugró esetek, felmérések szerint igen elterjedt az USA-ban a munkahelyi pornónézés.
Lépjen bele egy mókuskerékbe, úgy dolgozzon a számítógépén. Vagy futópadon gyalogoljon, miközben intézi a telefonokat és válaszol az emailekre. Vannak nem ennyire, a magyarok nagy többségének bizarrnak tűnő megoldások. Azért is jó, ha állunk, mert gyorsabban dolgozunk, felesleges dolgokkal nem ütjük el az időt, és az egészségünknek is jót teszünk.
Bármennyire is igyekeztek a cégek azt beleverni a munkavállalókba az évek során, hogy speciálisak és intelligensek, a munkaadók még ma is azt találják, hogy motivációs problémákkal és nem hatékony munkavégzéssel küszködnek dolgozók. Egy szerzőpáros szerint ennek a jelenségnek van megoldása.
Az internet és a távmunka terjedésével már rengeteg olyan munka van, amelyhez nem szükséges egy irodába elmennünk nap mint nap. Itt egy válogatás most azokból a munkákból, melyeket bárhonnan lehet végezni.
Egy munkahelyi elbocsátás egyáltalán nem jó dolog, de még rosszabb is lehet a helyzet, ha az, aki kirúg minket, az elbocsátás közlésekor bántó, oda nem illő, hülye kifejezéseket is használ.
Sok mindenre kell figyelni egy állásinterjún, de a jelentkezőnek érdemes arra is fókuszálnia, hogy milyen lesz a leendő főnöke. Bizonyos jelekből már észre lehet venni a rossz főnököt, és így lehet, hogy arra a bizonyos állásra nem lenne szabad igent mondani.
A startupoknál dolgozókat elkényeztetik munkaadóik: ingyenes jógaórák, masszázs, négynapos munkahét. Egy San Franciscó-i startupnál ugyanakkor még ennél is tovább mentek.