#munka


Napi tíz óra munka, hétvége péntektől - egy magyar cég meglépte

Kicsit kényszer szülte, de nagyon bejött a négynapos munkahét bevezetése egy kis zempléni asztalos cégnél. Ehhez pedig nem kell sok áldozatot hozni a munkavállalónak a hét munkával töltött négy napján, csak egy kicsit korábban kell kezdeni, kicsivel rövidebbre kell fogni az ebédidőt, és kicsivel később lehet lelépni. De a plusz egy szabadnapért megéri, vallják. És a cégnél több dolgot tudnak elvégezni így, mint az 5x8 órás munkarendben.








Szép lehetsz… és okos is

A termékeny jóléti társadalmakban a családalapítás nem egyenlő azzal, hogy a nők évekre elássák és anyagilag is lenullázzák magukat. Itthon viszont egyszerre tepernek a pénzért és gyermekek boldogságáért, botladoznak egyik szerepből a másikba: harc, amit mindennap meg kell vívniuk. Jó esetben az apákkal az oldalunkon. De hogyan érhető el, hogy minél kevesebben essenek el ebben a csatában?


Amikor egy kolléga keresztbe tesz – Tippek a munkahelyi konfliktusok kezeléséhez

Beszólások, folyamatos piszkálódás, véget nem érő munkahelyi viták és konfliktusok – még a legjobbakkal is előfordul. Mit tegyünk mégis, ha mi kerülünk a célkeresztbe? Például a nyílt és őszinte kommunikáció, továbbá a jegyzetelés és a hatékony előremenekülés sokat segíthet. Most néhány kommunikációs technikával és stratégiai lépéssel segítünk, mit tegyen, ha úgy érzi, a munkahelye egy igazi barkácsműhely, ahol nem ér véget a fúrás.








Ne játszd már itthon is a főnököt!

A vezető pozícióban lévő szülők gyakran otthon is megszokott eszközeiket próbálják bevetni, csakhogy munkahelyi szerepeink, az általunk képviselt vezetői stílus nem biztos, hogy odahaza is sikeres lesz.


A dolgozók 76 százaléka boldogtalan – ők a munkahelyi zombik

Bár a Walking Dead legutolsó szezonja befejeződött, de csüggedni nem kell, mert a zombik tulajdonképpen köztünk vannak. Egy felmérés szerint az amerikai munkavállalók 76 százaléka zombiként tengeti napjait a munkahelyén, és ez alapvetően a menedzsment hibája. Pedig ők, a zombiként dolgozó alkalmazottak a legköltségesebbek, hiszen úgy dolgoznak, hogy az nem növeli a hatékonyságot.



Újra büntetnék a munkakerülést Oroszországban

Visszaállítanák a munkakerülés büntethetőségét Oroszországban – olvasható az Izvesztyija című orosz napilap hétfői számában. A vonatkozó orosz törvényekhez szentpétervári közgyűlési képviselők készítettek módosítási javaslatokat. Szerintük azt, aki több mint fél éve nem dolgozik, bár volna számára megfelelő munka, egy évig javító-nevelő munkára kell kötelezni.