Itt a robot, amelyik elveszi a mekis munkáját - videó
Bemutatkozik Flippy.
Az észak-franciaországi Hauts-de-France régióban különösen súlyos gond a munkanélküliség. A munkát keresők aránya ebben a közigazgatási körzetben 12,2 százalék, az országos átlag jelenleg 9,7 százalék.
A Nemzeti Foglalkoztatási Alap támogatásával 82 millió forintból jelennek meg hirdetések Ukrajnában, hogy ukránokkal tölthessék be a magyarországi álláshelyeket a hiányszakmákban. A pénz odaítéléséről személyesen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter döntött.
A szociáldemokrata kancellár jelezte: Brüsszelhez fordul az ügyben. Ausztria azt kéri az Európai Uniótól, hogy engedélyezze saját polgárainak előnyben részesítését a hazai munkaerőpiacon.
A munkaerőhiánynak elsősorban demográfiai okai vannak, a munkaképes korú népesség fogyása miatt évente 40-50 ezerrel kevesebb ember dolgozik Magyarországon, és a probléma vélhetően még évtizedekig fennáll majd – mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke a köztévében.
A kormány úgy látja, hogy ideje átalakítani a közmunkaprogramot. Akit lehet, a versenyszférába küldenének a közfoglalkoztatottak közül, főleg a szakképzett dolgozókat.
A magas svájci munkabérek vonzzák a szomszédos országokból a határ menti ingázókat. Naponta 170 ezer francia, 70 ezer olasz és 60 ezer német állampolgár megy át a szomszédos Svájcba dolgozni, majd este hazatér otthonába.
Egyre szélesebb körben automatizálják munkafeladataikat a vállalatok. Az együttműködő robotok megjelenésével ez a lehetőség már a kis- és középvállalatok számára is elérhető. A közelmúltban több kutatóintézet is foglalkozott ezzel a témával, de a szakemberek sem értenek egyet abban, hogy ténylegesen elveszik-e az emberek munkáját a robotok vagy csak átalakítják. Abban viszont mindenki egyetért, hogy az automatizáció miatt a jövőben jelentősen átalakul a munkaerőpiac.
Franchise partnert keres Magyarországon a szórakoztatást és oktatás egy egyedi, interaktív koncepcióban egyesítő Nutty Scientists.
Ha valakinek a testtömegindexe 30 fölött van, akkor túlsúlyosnak számít. Ha a 40-et is meghaladja, akkor a túlsúly már kórosnak minősül. Az átlagos testtömegindex 18,5-től 25-ig terjed.
Igen, lesznek vesztesek. Felkészülni most kellene.
Mindenki jól jár, ha egy cég elengedi a dolgozóját alkotói szabadságra. Nálunk még ritkaság.
Az utóbbi időben kongatják a vészharangot, de az állásajánlatokból nem látszik, hogy kritikus lenne a helyzet. A kínált juttatásokból sem.
Úgy fest, tényleg megunták a hosszú felvételi folyamatokat és a megválaszolatlan önéletrajzokat a munkakeresők és -kínálók, az „álláspiac Tinderét” két hét alatt több mint 10 ezren próbálták ki.
A frissen végzett diákoknak október 31-én jár le a diákigazolványuk, de sokan nem tudják, hogy ezzel a biztosítási jogviszonyuk is megszűnik. Innentől kezdve azoknak a diákoknak, akiknek még nincsen munkahelyük, maguknak kell fizetniük az egészségügyi szolgáltatási járulékot, ami jelenleg havonta 7050 forint.
A kormány következő ülésén lesz napirenden a közfoglalkoztatás rendszerének megreformálásáról szóló javaslat – derül ki egy államtitkári válaszból.
A cég iránti hűséget nem lehet jubileumi jutalmakkal megvásárolni. De megéri díjazni.
A folyamatosan javuló munkaerőpiaci helyzet miatt egyre többen tudnak elhelyezkedni a közmunkások közül – írta a Magyar Nemzet.
Nagyot fordult néhány év alatt a világ: már a cégek harcolnak egymással a legtehetségesebb jelöltekért. A tehetséget pedig sokféleképpen lehet igazolni.
Jövő januártól elindul a többéves járulékcsökkentési program, de ennek valamiképpen feltétele lesz, hogy a cégek emeljék a foglalkoztatottak bérét – értesült a Figyelő. A lap szerint Orbán Viktor fájdalmára az egyszámjegyű szja lekerült a napirendről.