Járni tanul Demjén Ferenc
Az énekes csípőjét az év elején műtötték, a vártnál lassabban halad a rehabilitációja.
Az énekes csípőjét az év elején műtötték, a vártnál lassabban halad a rehabilitációja.
Legalább ezer, eddig gyógyíthatatlan epilepsziás beteg számára nyújt reményt a Pécsi Tudományegyetemen bevezetett mélyelektródás vizsgálat. Ezzel ugyanis nagy biztonsággal lehet megtalálni a rejtőzködő epilepsziás gócot. A helyszínen jártunk utána a Magyarországon új módszernek.
A páciens háromszor annyi új hajszálat akart eredetileg, mint amennyi végül végzetesnek bizonyult.
Nem bírta a szíve a beavatkozást.
Az ügy nagy felháborodást váltott ki Romániában, az egészségügyi miniszter is megszólalt. "Műtétei" során szerencsére nem halt meg senki.
A sportoló a Facebookra egy képet is posztolt a kórházból.
A csontsebészeti műtétek tervezhetőségét és pontosabbá tételét támogató műtéti tervező- és navigációs rendszert, valamint a beavatkozások során használható ortopédiai implantátumokat fejlesztettek ki magyar szakemberek.
Közzétette a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a várólisták tényleges várakozási idejét.
A 168 Óra úgy tudja, kedd reggel ugyan betolták a műtétre az első beteget, de aztán ki is tolták onnan. A másodikat pedig be sem vitték.
Megszólalt a szívműtétjéből lábadozó férfi, a Dózsa György úti halálos baleset egyik vádlottja.
Az olaszok szakállbeültetésre utaznak Törökországba, gazdag nyugat-európaiak jönnek fogorvoshoz vagy hajbeültetésre Magyarországra, az amerikaiak viszont nem merészkednek a vadkeletre, inkább választják Spanyolországot. Az egészség- és szépészeti turizmus hamarosan évi ezermilliárd dolláros üzlet lehet, és ebből Magyarország is kiveszi a részét.
Fiola Attila, a bajnoki címvédő MOL Vidi FC labdarúgója térdproblémái miatt hetekig nem léphet pályára, így az Európa-bajnoki selejtezősorozat rajtján sem szerepelhet a magyar válogatottban.
Sami Khedira hamarosan újra edzésbe állhat.
Valószínűleg véget ért a szezon Sallai Roland számára, miután a német bajnokságban szereplő Freiburg magyar válogatott labdarúgóját megoperálták.
Kioperálták az orvosok egy osztrák nő 17,5 kilogrammot nyomó, úgynevezett policisztás máját Grazban.
A világon első ízben hajtottak végre műtétet az új generációs 5G-mobilhálózat segítségével: egy spanyol orvos a Mobile World Congress (MWC) szakkiállítás barcelonai helyszínéről irányította a beavatkozást.
Az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó két hete bukott, nem épül fel az év legnagyobb versenyére.
Műtétje után kiengedték a kórházból az olimpiai bajnok Liu Shaoangot, aki a rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai világkupaversenyének pénteki napján kézközépcsonttörést szenvedett.