Államtitkár: A járvány alatt csökkent a műtéti várólisták hossza
Horváth Ildikó szerint a szociális ágazat dolgozóinak is kitalálnak valamilyen köszönetet.
Horváth Ildikó szerint a szociális ágazat dolgozóinak is kitalálnak valamilyen köszönetet.
A koronavírus miatt hosszú hetekig csak sürgősségi operációkat lehetett végezni.
Egy 11 fős, idegsebészekből álló olasz csapat két és fél órán át műtötte azt a 60 éves beteget, akinek olajbogyókat kellett töltenie a műtőasztalon.
Bárszék és hullámvasúti ülés keresztezésének tűnik, de ha beválik, életfontosságú lehet. A szerkezetet egy német startup tervezte az operáló sebészek – és egyúttal az operáltak – egészségének megóvására.
Meg kellett műteni Varga Dénes térdét.
Az áldozat felépülhet, de maradandóak lehetnek a sérülései. A felelősöket elbocsátották.
Az ágykiürítések miatt nem műtötték meg a beteg polipját, otthonában halt meg, miközben a család a mentőket hívta telefonon.
Rák esetében ez akár halálhoz is vezethet.
Újraindul az egészségügyi ellátás, de a koronavírus-átvitel szempontjából magas kockázatot jelentő, de nem sürgős beavatkozások előtt kötelező a betegek tesztelése, és a magas kockázatú beavatkozásokat csak egy negatív PCR-teszt eredmény után lehet elvégezni - derült ki abból a levélből, melyet Kásler Miklós küldött az egészségügyi szolgáltatóknak.
Legalábbis ezt állítja a phenjani állami hírügynökség. Azt ugyanakkor nem tudni, mikori a szöveg.
Mun Csung In, a dél-koreai kormány biztonsági tanácsadója szerint az észak-koreai vezető haláláról szóló petykák tényleg csak pletykák.
Az észak-koreai vezetőt amerikai sajtóértesülések szerint a közelmúltban megműtötték. Több mint egy hete nem lehet tudni, mi van vele.
Az Egészségügyi Szakmai Kollégium ajánlása szerint egyszerre több orvosi csoportot kell felállítani, amelyek váltják egymást.
Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy a sürgős eseteket és a daganatos betegeket el kell látniuk a kórházaknak.
A koronavírus-járvány ideje alatt 38 kórházi ágyat biztosít a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány.
Több orvos már a múlt héten elnapolta az úgynevezett elektív beavatkozásokat.
A fideszes országgyűlési képviselőt Pécsen érte baleset.
A fertőzést múlt héten észlelték az egyik osztályon, ami miatt felvételi zárlatot és látogatási tilalmat vezettek be az intézményben.
2019-ben nőtt a szervadományozások száma az egy évvel korábbi helyzethez képest, szervátültetésből pedig több mint 400-at végeztek el az elmúlt esztendőben.
Alkoholos fertőtlenítőszerrel mosták le a beteget műtét előtt, ami kigyulladt az orvos elektromos szikéjétől.