Már idén százezer forint üdülési támogatást adna az MSZP szinte mindenkinek
Az ellenzéki párt szerint a hatalmas jövedelmi különbségek miatt sok családnak anyagi gondot jelent a nyaralás.
Az ellenzéki párt szerint a hatalmas jövedelmi különbségek miatt sok családnak anyagi gondot jelent a nyaralás.
Olyan új autóra lenne szüksége, melyben nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek és a család összes csomagja is maradéktalanul elfér? Áttekintettük a piacot, hogy önnek ne kelljen elvesznie a rengeteg lehetőség között: vázolunk néhány, egymástól merőben eltérő jó választást.
Az államkincstárnak először lehetőséget kellett volna adnia a felmerülő tartozások rendezésére, és csak utána követelhette volna vissza az autóra adott támogatást.
„Hazánkban a nők szakmai érdemeinek elismerése harmonikusan párosul az anyaság és a hagyományos értékek örökérvényű jelentőségének mély megértésével” – ezt vajon melyikük mondta?
A program keretében több mint 28 ezer család kapott támogatást autóvásárlásra, amit csupán 65 esetben kellett visszafizetni szabálytalanságok vagy köztartozások miatt.
Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos jelentette be, hogy nem jár automatikusan a nagycsaládosoknak a nekik ígért gázárkedvezmény, hanem azt külön kell igényelni a kormányhivatalokban.
A képernyőidőre vonatkozó irányelvek fontos útmutatást jelenthetnek a tudatos szülők számára, ezeket azonban nagycsaládokban nem olyan egyszerű betartani.
Az akár 7 üléses változatban is rendelhető és a későbbiekben full hibridként is elérhető újdonság kedvezmény nélküli fapados alapára 5,169 millió forint.
A már-már fullasztó SUV uralom idején a Ford tesz még egy kísérletet méretes egyterűjének népszerűbbé tetéle érdekében: kompakt hibrid hajtásláncot szerelt a Galaxyba, ami a beltér méretét nem, csak a károsanyag-kibocsátást csökkenti.
A mentesség nem csak a vér szerinti gyermek után jár.
Ha új autó lenne, járna rá a 2,5 millió forintos nagyacsaládos támogatás. Íme egy kiváló állapotú és új gazdára váró régi kombi Citroën DS.
15 ezer autót vettek kedvezménnyel egy év alatt a nagycsaládosok, 35 milliárd forintnál jár a támogatási kedvezmények kifizetése.
Az állam részéről úgy számoltak, három év alatt 18 ezren fogják igénybe venni a támogatást, de már idén november végén 21 ezer fölött volt az igénylők száma.
Eddig 2,1 milliárd forintot osztottak szét.
Az autómentes hétvége keretein belül a Hősök terére várják a legfiatalabb kis motorosokat, akik adott esetben ajándékba kaphatnak egy-egy kis járgányt.
A pénzügyminiszter által közzétett adatok szerint volt olyan család is, akik Lexust vagy Audit vettek támogatással.
Az állami kedvezménnyel vett hétszemélyes járművekre jellemzően kötelező casco biztosítást kötni.
Kaposvári Katalin egy multinacionális bank fővárosi központjában dolgozik: munkahelyén a követelmények éppen olyanok, mint amilyennek azt egy nemzetközi pénzügyi cégnél elképzeljük. 2011-ben kötött házasságot, a családalapítás az esküvő után azonnal napirendre került. Az első fia megszületése után 44 hónappal már a harmadik gyermekének örülhetett; ekkor ő maga 30 éves volt. Férjével két fiút és egy kislányt nevel, a nagycsaládos lét kihívásairól kérdeztük őt.
Egy hét alatt több mint 2,5 ezren igényelték a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy szombati sajtótájékoztatón.
Régen éveket kellett várni az igénylés után, akkor is legtöbbször Trabant lett a dolog vége. Most – a családvédelmi akcióterv részeként – három hét telt el, és már jött is a szalonba az autó.