134 ezer forint volt az átlagnyugdíj összege januárban
A Világgazdaság adatai szerint ez 4 százalékkal több az előző évi ellátásnál.
A Világgazdaság adatai szerint ez 4 százalékkal több az előző évi ellátásnál.
Rengeteg diák képtelen befejezni az orvosi egyetemi képzést, van olyan terület, ahol kétharmados a lemorzsolódás aránya. Holott kéne az utánpótlás, 2020-ig sok 1500 orvos, gyógyszerész megy nyugdíjba.
A javaslat érinti a nyugdíjasokat, a munkavállalókat és az itt élő briteket is.
Háromszázharminc pontos versenyképességi csomagot mutatott be Matolcsy György; nem jogerősen öt év letöltendő börtönre ítélték Kocsis István volt MVM-vezért; már a túl sok tao-pénzre panaszkodnak több sportklubnál. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A jegybanki 330 pontos versenyképességi javaslatcsomag egyszerre nyúlna két darázsfészekbe: az egészségügybe és a nyugdíjakba. Azt is bedobták ötletként, hogy a nők öregségi nyugdíját a felnevelt és Magyarországon járulékfizetővé vált gyermekek számától kellene függővé tenni.
Hagyományosan nem szűkmarkú a gyermek- és családtámogatási pénzek folyósításakor a magyar költségvetés. Budapest már az évtized közepén azon helyek közé tartozott az EU-n belül, amelyek relatíve a legtöbbet költötték a fenti célra. Csakhogy ennek ára volt – derül ki a HVG legfrissebb számából.
Világszerte több mint kétezren kapnak még ma is ilyen juttatást Németországtól.
A 444 olvasójának idős anyjával történt az eset.
Mindenről volt szó a válaszban, csak az alapnyugdíjról nem.
A Pénzügyminisztérium parlamenti válasza azt is megismétli, az államot semmi nem kötelezi, hogy minden hónap 12-én fizesse ki a nyugdíjakat.
Létrehoztak egy Utalási Bizottságot a Magyar Államkincstárban, ennek feladata „minden héten áttekinteni, monitorozni a várható kiutalásokat a társadalombiztosítási és bérszámfejtési oldalon.”
Az egyéni befizetések összege 2018-ban elérte a 70 milliárd forintot. A tagok összvagyona 1300 milliárd fölött jár.
Alighanem Orbán Viktor hétvégi évértékelőnek apropóján vették elő a kamuhíreket terjesztő oldalak azt a „nyilatkozatot”, amely szerint a miniszterelnök kijelentette volna, hogy 2020-ban 72 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt, a munkanélkülieknél pedig még magasabbra. Vigyázat: átverés!
2012. január 1-je óta korhatár előtti öregségi nyugdíj nincs, de korhatár előtti ellátás megállapítható a külön jogszabályban meghatározott kivételes esetekben. Ennek az idei tudnivalót gyűjtötte össze az Adózóna.
Az OECD elemzése szerint ha folytatódnak a jelenlegi trendek, a nyugdíjrendszer miatt nagyon elszállhat az államadósság, a nyugdíjasok pedig csak szegényebbek lesznek, ezért több megoldási javaslatot is megfogalmaztak.
Közzétették a vagyonnyilatkozatokat; Tállai András azt üzente, nincs is a törvényben konkrét nap a nyugdíjutalásra; megállapodtak a győri Audi-gyár sztrájkoló dolgozói és a cégvezetés. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Úgy írt Tállai András egy oldalt a nyugdíjutalásról, mintha semmi baj nem lett volna januárban.
Emberi tényezőkre visszavezethető hiba miatt késtek a januári nyugdíjak, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság egy igazgatóhelyettesét leváltották, és azon dolgoznak, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő - írta a pénzügyminiszter.
Bár a munkaviszonyban álló öregségi nyugdíjas munkavállalók biztosítási és járulékfizetési kötelezettségének megszüntetése mind a foglalkoztatottak, mind a munkaadók számára kedvező változás, maradtak elvarratlan szálak.
Már 300 ezernél is többen választották a kata adózási formát, mire számíthatnak a katás kisvállalkozók, ha lakáshitelt vennének fel? Adnak hitelt a pénzintézetek katás jövedelemre? Vagy a kisadózók lemaradnak a jelenlegi, „még” kedvező hitelkamatokról?