Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A javaslat érinti a nyugdíjasokat, a munkavállalókat és az itt élő briteket is.
Kedden kerül a Parlament elé, és a március 18-i héten szavazhatják meg azt a törvényjavaslatot, amely a megállapodás nélküli Brexit helyzetének magyarországi rendezését célozza.
A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott, Trócsányi László igazságügyi miniszter tárcája által koordinált csomag elsősorban a tb-jogviszony folytonosságát igyekszik biztosítani a vonatkozó uniós rendeletek alapján abban az esetben, ha az Egyesült Királyság egyik napról a másikra (a tervezett átmenet nélkül) válik harmadik országgá, amelyre nem érvényesek az eddigi szabályok.
A részletes indoklás szerint azonban azoknál, akiknek az ellátások (például nyugdíj) a kilépés előtt is járt, az eddigi szabályok szerint kívánnak eljárni úgy, hogy „a kilépés ténye sem a jogosultságot, sem a megállapításra irányuló eljárást nem befolyásolja”. Vagyis továbbra is ugyanúgy számít a szolgálati idő (például nyugdíj, álláskeresési támogatás, táppénz vagy gyed esetében), vagy a Nagy-Britanniában kiküldetésben (egy magyar cég alkalmazásában) dolgozó magyarok tb-fizetési kötelezettsége is változatlan marad. A Deloitte egy konferenciáján nemrég arról beszélt, rendelkezés hiányában félő, hogy duplán kell majd járulékokat fizetniük az ilyen dolgozóknak.
Azt is biztosítja a javaslat, hogy továbbra is folyósítható lesz nyugdíj az Egyesült Királyságba. És arra is lehetőséget kínál, hogy a magyar családtámogatási rendszerbe 2019. december 31-ig lehet bejelentkezni – ha elhúzódik az adminisztráció, akkor az ellátás visszamenőlegesen jár majd a no deal Brexit utáni időszakra.
A törvényjavaslat rendezi a Magyarországon élő brit állampolgárok helyzetét is. A javaslat szerint no deal Brexit esetén három évig továbbra a korábbi jogosultságokkal rendelkeznek (például folytathatják azt a munkát, amelyet eddig engedély nélkül láthattak el). Három év után a harmadik országokban élőkre vonatkozó szabályok lesznek irányadóak – áll a javaslatban. (Az azért nem valószínű, hogy három évig sem születik megállapodás, így ez a kitétel biztosítéknak tűnik.) Különleges szabályok vonatkoznak az ügyvédekre, esetükben az áll a javaslatban, hogy 2021. január 1-jéig nem szüntethető meg itteni kamarai tagságuk, ha az állampolgárság kivételével minden egyéb feltételnek megfelelnek.
Schütt Attila, a Deloitte adóosztályának menedzsere a társaság közleményében hangsúlyozta, a törvényjavaslatból látható, hogy a magyar kormány is készül az egyre valósabb lehetőséggé váló megállapodás nélküli Brexitre, a határidő közeledésével adóhatósági útmutatók is megjelentek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján, amelyek az egyes alternatívákról és a kapcsolódó adó- és vámkérdésekről adnak tájékoztatást. (A kormány egyébként arra is ígéretet tett, hogy hamarosan honlapon tájékoztatja a magyarokat a Brexitről.)
Gábor Zoltán, a Deloitte adóosztályának szenior menedzsere arra hívja fel a figyelmet, hogy a Brexitre való felkészülés minden esetben égető szükséglet, akkor is, ha az elmúlt napok eseményei alapján a kilépés időpontjának elhalasztása egyre valószínűbb.
Arról, hogy a no deal Brexit hogyan érintheti az Egyesült Királyságba utazókat, az ott élő magyarokat vagy az oda árut szállító cégeket, ebben a cikkben írtunk részletesen:
20 ok, ami miatt önnek is nagyon fájhat a megállapodás nélküli Brexit
Mind kevésbé zárható ki annak a lehetősége, hogy a britek megállapodás nélkül lépnek ki az Európai Unióból. Ez sok területen teremt finoman szólva bizonytalan helyzetet, és nemcsak az üzletemberek, de az egyszerű turisták és a kint élő magyarok számára is. Elő az útlevelet, egy kártyafüggetlen telefont: jótanácsaink 20 pontban.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.