Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A világszervezet azt kérte, töröljék el a nők korai nyugdíjazását, és tegyen végre valamit a munkaerőhiány csökkentésére.
Az OECD ajánlásai ellenére marad a közmunka és a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetősége Magyarországon. Ezt az Mfor.hu szúrta ki: Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára egy képviselői kérdésre válaszolva mondta azt, hogy a Nők 40 kedvezmény, a közmunkásprogram, illetve a gyes jogosultság szűkítése soha nem kerül napirendre, amíg ez a kormány van. A tárcának Korózs Lajos szocialista parlamenti képviselő tett fel kérdéseket nyugdíj témában.
A Nők 40 program révén a 40 év munkaidőt elérő nők a nyugdíjkorhatár betöltésétől függetlenül nyugdíjba vonulhatnak. Ezen belül legalább 32 év szolgálati időt kell szerezni, a többibe beszámít a gyermeknevelés. Nyugdíjszakértők szerint ez a kedvezmény azon túl, hogy sok nőt idő előtt kivesz a munkaerőpiacról, a nyugdíjkassza számára is nagy terhet jelent. A kormány álláspontja szerint viszont ennyi, munkában töltött év után megérdemlik a gyermeket is nevelő nők, hogy a korhatár előtt nyugdíjba vonulhassanak.
A közmunka program esetében a kritikák általában annak szólnak, hogy nem oldja meg a visszatérést az elsődleges munkaerőpiacra, ráadásul a megélhetéshez elégtelen jövedelmet biztosít a programban részt vevőknek. A kormány ebben az esetben azon a véleményen van, hogy a munka alapú társadalomban nincs helye a segélyeknek, és a leszakadó rétegek szocializációjában is segít a rendszeres napi elfoglaltság előírása a jövedelemért cserében – írja a lap.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet éves jelentésében olvasható, hogy növelni kellene az idősebb munkavállalók aktivitását.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Egyelőre nem tudni, milyen feladatot kap a miniszterelnök volt sajtófőnöke.
Ebben az évtizedben még nem volt olyan gyenge első félév a lakásépítésekben, mint az idei.