Az Apple azt tervezi, csak szemüvegen keresztül lehetne látni az iPhone kijelzőjét
Az Apple egy újonnan felfedezett szabadalmi terve szerint a cég egy speciális biztonsági funkciót építene az iPhone-ba.
Az Apple egy újonnan felfedezett szabadalmi terve szerint a cég egy speciális biztonsági funkciót építene az iPhone-ba.
A sokat kritizált első okosszemüvege után egy fejlettebbnek ígérkező változatot is elkészített a kínai Nreal. Állítják: aki ebben néz videót vagy nyit meg alkalmazásokat, egy újfajta világ részesévé válhat.
Nem újfajta fülhallgatót, hanem egy stílusos napszemüveget dob piacra az Anker, de az előbbi termékkategória legfontosabb funkcionalitásával.
A Facebook a Ray-Bannel közösen fejlesztette ki az első okosszemüvegét, amelynek legfőbb érdekességét az jelenti, hogy az eszköz pont úgy néz ki, mint a hagyományos napszemüvegek.
A Ray-Ban Stories nevű terméket ma, azaz csütörtökön leplezik le. Biztosan lehet vele videókat készíteni.
A terméket szeptember 9-én leplezi le a vállalat. Közben Zuckerberg oldalán érdekes videók tűntek fel: csak nem az újdonság látszik rajtuk?
Lényegében mindenkinek van okostelefonja, aki megteheti, így a technológiai vállalatoknak hamarosan valami más eszközről kell elhitetniük a fogyasztókkal, hogy nélkülözhetetlen a mindennapjaikhoz. Most a szemüveg tűnik befutónak.
A kiterjesztett valóságos technológiát ugyan nem támogatja, de így sem nevezhető butának a Razer videojátékosoknak kitalált szemüvege.
Az Apple nagyon szeretné, ha AR-szemüvegével a klasszikus zöld háttér effektus is használható lenne. A viselője ezzel úgy láthatná a vele szemben állókat, mintha egész máshol lennének. Érdekes hatást kelthetne ez például egy otthoni baráti beszélgetésen.
Kiszivárgott információk szerint az Apple tartja magát a hagyományokhoz, már ami az iPhone-ok bemutatóját illeti. Az igazán izgalmas dolgok viszont csak ez után jöhetnek.
Ha a Zebra által fejlesztett szemüveget viseli a raktári dolgozó, mindig a szeme előtt fog lebegni annak a terméknek a fotója és raktáron belüli koordinátája, amit éppen keres. A gyártó szerint az eszköz akár 24 százalékkal növelheti a raktári dolgozók hatékonyságát. Sőt a betanítást is kiválthatja, az újonnan belépő kollégák szinte azonnal munkába állhatnak.
Az elkövetkező évek új őrületét a kiterjesztett valóság és az ehhez készült eszközök jelenthetik. A versenyből a Bosch sem szeretne kimaradni.
Nem tagadja tovább a Facebook, hogy okosszemüvegen dolgozik, amely számos információt lesz képes megjeleníteni. Hogy az eszközök hatékonyabbak legyenek, a felhasználó körüli világot is újra létre kell hozni.
Pusztán a szemmozgások vezérlik azt az adatszemüveget, amelynek gyártása októberben indul Bécsben. A szemkövetést és kevert valóságot ötvöző eszköz főként a gyártás, a szállítmányozás és logisztika valamint a kereskedelem és a turizmus terén nyithat új perspektívákat, és – tervezői szerint – akár az okostelefonokat is leválthatja.
A Huawei keddi bemutatóján nem csak az új P30-as mobilokra szegeződött a sajtó tekintete. Itt mutatták be a vállalat első okosszemüvegét is.
A Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) új módon kamatoztatta a kiterjesztett valóság előnyeit: látást adtak vele a vakoknak. Illetve valami olyasmit.
Hosszú ideje kísérleteznek már az arcfelismeréses technológiával Kínában, tökéletesnek azonban még most sem mondható. Ezt egy friss, és nagyon kellemetlen eset is bizonyítja.
A mobiltelefonhoz csatlakoztatható készülék mesterséges intelligencia segítségével dolgozza fel a környezet információit, majd ezekről élőszóban tájékoztatja viselőjét.
A kínai Rokid fejlesztése hőkamerával rendelkezik, amellyel messzebbről, nagyobb tömegek testhője is ellenőrizhető.
Az Epson eddig is fejlesztett viselhető okoseszközöket, mostani termékük azonban a korábbiaknál is olcsóbb lett. Igaz, annyira azért nem, hogy rohanjanak érte a vásárlók.