Milyen telefonokat vesznek most legtöbben Európában?
Az egyik neves piackutató kiadta felmérését arról, hogy miként fogytak Európában az okostelefonok az év második negyedében.
Az egyik neves piackutató kiadta felmérését arról, hogy miként fogytak Európában az okostelefonok az év második negyedében.
hvg.hu
Technopánik után és helyett végre üljünk neki, és gondoljuk át, tanuljuk meg, hogyan éljünk együtt az okostelefonunkkal a jövőben.
Pulzus
Az iOS 13 legújabb béta-verziójában rejtett el egy igen fontos információt az Apple.
hvg.hu
Egy kutatás szerint az már megoldást jelenthet, ha aludni nem viszik magukkal az okostelefont a gyerekek.
hvg.hu
A Z generáció körében végzett felmérés szerint a fiatalok 76 százaléka érzi úgy, hogy a társadalom elítéli okostelefon-használati szokásait.
hvg.hu
A pletykák szerint nem kell már sokat várni rá, hogy élesben is bemutatkozzon a Harmony OS.
hvg.hu
Miközben ádáz harc folyik a kínai Realme és Redmi között, hogy melyikük rukkol ki először 64 megapixeles kamerával szerelt okostelefonnal, az egyik igazi szakértő szerint már a 40 MP is több, mint ami elég.
hvg.hu
A jelek szerint már javában tesztelik a Huawei soron következő csúcsmobilját, a Mate 30 Prót.
hvg.hu
A Huawei Mate 30 Pro bemutatójához közeledve néhány renderelt kép került fel a netre, amin már látszik, milyen elrendezést kapnak majd a hátlapi kamerák.
hvg.hu
A világ legjobb Apple-elemzőjeként ismert Ming-Chi Kuo szerint két év múlva érkezhet majd a biometrikus azonosítás új formája az iPhone-okba.
hvg.hu
A kínai állami Global Times szerint már őszig sem kell várni a HongMeng OS bemutatkozására, a Huawei az augusztus 9-én kezdődő fejlesztői konferenciáján már túl is esik ezen.
hvg.hu
A jelek szerint a jelenlegi legerősebb, androidos mobilokba szánt processzort kapja meg a hamarosan érkező Nubia Z20, de nem ez lesz az egyetlen meglepetés.
hvg.hu
Minden adott az Asus ZenFone 6-ban, hogy erős induló legyen a legjobb mobilok kategóriájában. Ár-érték arány tekintetében nyugodtan nevezhetjük az év egyik legjobb okostelefonjának. Ugyanakkor azt is megállapíthatjuk: a kevesebb néha több.
Újabb pletyka kapott szárnyra a Huawei Mate 30-ról, ezek alapján igen erős kamerarendszer kerülhet bele.
hvg.hu
Ha hihetünk a pletykáknak – és a Nubia által készített tesztfotónak –, a kínai cég hamarosan piacra dobhatja a világ első, 20x hibrid zoommal szerelt okostelefonját.
hvg.hu
A fiatalok között egyre népszerűbb TikTok mögötti cég megerősítette, amit már mindenki sejtett: saját telefon fejlesztésébe kezdtek.
hvg.hu
Donald Trump járványt indított útjára azzal, hogy kereskedelmi háborúba kezdett Kínával. Japán és Dél Korea is felfedezte az érdekérvényesítésnek ezt a módját, és ez rossz hír mindenki számára, aki okostelefont szeretne venni.
Lengyel Miklós
Némi kompromisszumért cserébe rendkívül olcsón is hozzá lehet jutni az Asus ROG Phone II-höz Kínában, és a jelek szerint ezt nem bánják a leendő felhasználók.
hvg.hu
Csökkenhet a Samsung piaci részesedése a kijelzők piacán, az Apple ugyanis élénken érdeklődik az LG új kijelzői iránt is.
hvg.hu
A Twitteren egymástól függetlenül két megbízható szivárogtató is ugyanazt írta a hamarosan érkező Galaxy Note10-ről, illetve Note10+-ról.
hvg.hu