Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Huawei Mate 30 Pro bemutatójához közeledve néhány renderelt kép került fel a netre, amin már látszik, milyen elrendezést kapnak majd a hátlapi kamerák.
Hamarosan bemutatkozhat a Huawei őszre szánt csúcskészüléke, a Mate 30 Pro (illetve annak "alap" változata, a Mate 30), így nem túl meglepő módon már jó néhány dolog kiszivárgott a telefonról. A pletykák egyik központi témája a Mate 30 Pro kamerarendszere, amiről azt rebesgetik, nagyot szól majd. Most ismét egy ehhez kapcsolódó információ látott napvilágot, méghozzá a telefon kinézetét illetően.
A SlashLeaks által közölt képeken a Mate 30 Próhoz készülő telefontok látható, ami alapján úgy tűnik, a telefon hátoldalán középen, kör alakú elrendezésben foglalnak majd helyet az optikák.
Emellett az is kikristályosodni látszik, hogy a telefon kijelzőjéből továbbra is egy jókora szenzorsziget veszi majd el a helyet, a kijelző széleit pedig oldalra lekerekítették.
A mobil végleges kinézetét illetően persze még semmi sem biztos, így az apró részletek tekintetében a fenti képeken megjelenő Mate 30 Prót még nem kell a végleges formának tekinteni.
Ha szeretne elsőként értesülni a Mate 30 Pro érkezéséről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.