#oktatás

Demokraták, féljetek!
 

Demokraták, féljetek!

Mint éjszakai erdőben a fütyörészés, nagyjából annyira hangzik magabiztosan a régi csatakiáltás: a demokrata nem fél. Látható ez az oktatási rendszerben is, ahol a megfélemlített pedagógusok tiltakozó szavát alig lehetett hallani. De hol voltak a szülők?

Ónody-Molnár Dóra Ónody-Molnár Dóra


„Még egy intőt sem kaptak” – minek ide őszi szünet?
 

„Még egy intőt sem kaptak” – minek ide őszi szünet?

Alig kezdődött el a tanév, máris beköszöntött a viszonylag hosszú őszi szünet. Sokan felvetik, miért van erre szükség, hisz „még nem alakult ki bennük az iskolába járási feszültség” sem. Az általunk megkérdezett szakemberek azonban úgy vélik, igenis ki kell, hogy pihenjék a diákok a magyar iskola által mostanában diktált extrém hajszát. Kérdés persze, mit kezdenek a dolgozó szülők a gyerekekkel a szünet alatt.


Belga iskolásokkal írattak levelet Orbán Viktornak
 

Belga iskolásokkal írattak levelet Orbán Viktornak

A múlt héten Amnesty International-napot tartottak több belgiumi iskolában, amelynek keretében lemásoltatták a diákokkal a szervezet Orbán Viktornak írt levelét - írta a Magyar Idők. A középiskolás diákok így a magyarországi menekültpolitika ellen tiltakoztak - kézírásos másolatban.

hvg.hu hvg.hu

Topmenedzserek szedik le a keresztvizet az Orbán-kormányról
 

Topmenedzserek szedik le a keresztvizet az Orbán-kormányról

Felettébb kínos, ha az üzletemberek nagyobb szociális érzékenységet mutatnak, mint a kormány. Márpedig ez van. A Magyar Európai Üzleti Tanács most megjelent ajánlása döbbenetesnek tartja, hogy a népesség egyharmada Magyarországon szegénységben él, és hogy a nélkülözők 43 százaléka gyermek. Ha Magyarország be akar kapcsolódni a negyedik ipari forradalomba, a gazdaságpolitikán változtatni kell – javasolja a fórum.




Nem vagyok képes erőszakszervezetként működtetni az iskolát
 

Nem vagyok képes erőszakszervezetként működtetni az iskolát

A piros és fekete pontokra, jegyekre építő lehangoló értékelési rendszert váltotta fel egy különleges módszerrel az örkényi iskola tanítója: egyfajta pénzt vezetett be a mindennapos iskolai munkába. Aki jól tanul, segít, dolgozik, garast érdemel, aki rosszat tesz, verekszik, nem dolgozik, garast fizet. Murinai Angela nem gondolja, hogy ezzel anyagiasságra nevelné a diákjait, viszont a tavaly még kezelhetetlen, hátrányos helyzetű gyerekekkel teli osztály hihetetlenül megváltozott. Megszűntek a fegyelmezési problémák, a gyerekek szabadidejükben is feladatokat kérnek. A központi előírások, a kötelező osztályzatok viszont erősen az – egyébként számos személyközpontú pedagógiai elemmel megtámogatott – "garasos rendszer" ellen hatnak.




Czunyiné széke inog, vannak esélyesek a helyére
 

Czunyiné széke inog, vannak esélyesek a helyére

Nem volt zökkenőmentes a köznevelési államtitkár frakcióülésen tartott előadása: egyesek szerint keményen elővették Czunyiné Bertalan Juditot. Fideszes politikusok is morgolódnak, ha szóba kerül a közoktatás, de sokan inkább Czunyiné helyettesét, Áder János húgát, Pölöskei Gábornét kritizálták. A Parlament folyosóin két képviselőről is suttognak már, mint a következő lehetséges államtitkárról.

Kálmán Attila Kálmán Attila

Nem tanítottak, de utólag százezres tandíjakat követelnek
 

Nem tanítottak, de utólag százezres tandíjakat követelnek

Tucatjával kaptak a napokban ügyvédi fizetési felszólítást állítólagos tandíjelmaradásuk ügyében azok a diákok, akik tavaly kénytelenek voltak félbehagyni a szakiskolai tanulmányaikat. Abszurd módon a leveleket az a képző küldeti, amely az oktatást be sem fejezve már egyszer lelépett a pénzükkel, s ezért büntetőeljárás is folyik ellene.

G. Tóth Ilda G. Tóth Ilda


Végre egy állami oktatási program, amit imádnak a gyerekek
 

Végre egy állami oktatási program, amit imádnak a gyerekek

Magazin Violettáról, izgalmas krimijelenet diákfőszereplőkkel, interjú a popsztárral. Fél évre előre beteltek az időpontok a Bűvösvölgy névre hallgató médiaoktató-központban, ahol játékos, gyakorlatias, interaktív feladatokon keresztül tanítják meg a diákoknak, hogyan értelmezzék, használják a médiát, és hogy készítsenek újságot, tévéműsort.

Bodnár Zsolt Bodnár Zsolt

Ha nem tiszta a PÖCS szerepe, azonnal megjelenik a félelem
 

Ha nem tiszta a PÖCS szerepe, azonnal megjelenik a félelem

Lenne értelme a pedagógiai munka értékelésének, de ennek a legkevésbé felel meg a januárban bevezetendő tanfelügyeleti rendszer. Különösen a belső ellenőrzés lehet aggályos, ami nemcsak átláthatatlan mennyiségű adminisztrációs terhet rak a tanárokra, de meg is mérgezheti a tantestületek légkörét. A szülők is készülhetnek: évekig kell majd kérdőívhegyeket kitöltögetniük.


Árulkodott a PISA: a sok internet is ront a diákok teljesítményén
 

Árulkodott a PISA: a sok internet is ront a diákok teljesítményén

Rosszabb tanulási eredményeket ér el az a diák, aki rendszeresen a számítógép előtt ül, még akkor is, ha azt csak tanulási célból teszi. A nemrég közzétett OECD-jelentésen sokan meglepődtek, pedig nem egy új felismerésről van szó. De azért óva intenénk az iskolákat, hogy eltiltsák a gyerekeket az informatikai eszközöktől, ugyanis a munkaerőpiac által elvárt digitális írástudásban nagyon rosszul állunk. Van megoldás a látszatellentmondásra: az IKT-pedagógiában is felkészült tanár.



Központi átlagot írnának elő az állami ösztöndíjhoz
 

Központi átlagot írnának elő az állami ösztöndíjhoz

Központilag előírt tanulmányi átlagot kell hoznia annak, aki nem akarja, hogy átsorolják önköltséges felsőoktatási képzésre – közölte a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által közzétett kormányrendelet-tervezetek alapján.

MTI MTI

Megrendítően rossz lett a magyar diákok szövegértési tesztje
 

Megrendítően rossz lett a magyar diákok szövegértési tesztje

Kikerültek a 2012-es PISA szövegértési felmérés eredményei, több ponton megrendítően rossz eredményeket értek el a diákok, rengeteg feladatot el sem kezdtek. Számítógépes szövegértési feladatokban a harmincadik helyen zártak a diákok a harmincnégyből. Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • Origo Origo

Csányi Vilmos: Orbán nem érti a világot
 

Csányi Vilmos: Orbán nem érti a világot

Az etológus szerint rossz irányba változik a magyar oktatás, nem inasokat kellene nevelni, ahogy azt Parragh László súgja a miniszterelnöknek, hanem például jó informatikusokat. Itt viszont inkább stadionok épülnek, amitől ráadásul a magyar foci sem lesz jobb. Aki ezt hiszi, valamit nem ért a világból. „Hát, ez a valaki történetesen a miniszterelnök” - teszi hozzá.

hvg.hu hvg.hu