Lemondhat szexista megjegyzései miatt a tokiói olimpia főszervezője
Mori Josiró, aki szerint túl sokat beszélnek a nők, sajtóértesülések szerint pénteken benyújtja lemondását.
Mori Josiró, aki szerint túl sokat beszélnek a nők, sajtóértesülések szerint pénteken benyújtja lemondását.
A 83 éves Mori Josiro bocsánatot kért a "meggondolatlan kijelentéséért", de nem mond le.
A volt köztársasági elnök szerint, ha három ember közül kettőt beoltanak, akkor a harmadik is védett lesz.
Olyan tanulmányt készít egy, a Magyar Olimpiai Bizottság által létrehozott testület, amely ígérete szerint hitelesen mutatja be, mit jelentene az ország számára a 2032-es ötkarikás játékok megrendezése. A hvg.hu-nak nyilatkozó Kulcsár Krisztián MOB-elnök szerint prekoncepciók nélkül fognak neki a munkának, és csak akkor javasolják a pályázatot, ha elég erős a támogatottsága. Az is kiderült, hogy a szervezet 860 sportoló és a felkészítésüket segítő szakember beoltását kérte a kormánytól.
Az Airfinity kutatócég szakértője szerint hiába rendeltek nagyon sok oltóanyagot, a nagy része nem érkezik meg idejében.
Legyőzte az olaszokat 13-10-re, és döntőbe jutott a magyar női vízilabda-válogatott a trieszti kvalifikációs tornán.
A trieszti olimpiai kvalifikációs tornán Bíró Attila szövetségi kapitány csapatata 27–2-re nyert Izrael ellen.
A magyar álláspont az, hogy etikátlan lenne a veszélyeztetettek elé tenni a sportolókat, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja szerint viszont akár ehhez is kéne kötni az indulást.
Az idei év legnagyobb sporteseménye lehet – ha lesz – a nyári tokiói olimpia és paralimpia, amit ennek megfelelően védeni is kell, például a kibertámadásoktól.
Most először emelkedett 1500 fölé az egy nap alatt igazolt fertőzöttek száma.
Aggasztó a járványhelyzet Japánban, különösen a fővárosban, a kormány azonban készül az olimpia megrendezésére.
Még a nyolcadik helyen záró sportolók is számíthatnak 2,8 millió forintos jutalomra.
A korábbi versenyeken elmaradtak az eredményei a várakozástól.
A közelmúltban lett a Nemzetközi Sportszervezetek Globális Szövetségének (GAISF) tagja a magyar fejlesztésű Teqball, ezzel a világszervezet legfiatalabb sportága lett. De hogyan jutott el idáig? Miért annyira fontos, hogy a GAISF hivatalos tagja lett? És milyen feltételek kellettek ehhez? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Marius Vizer Jr., a FITEQ, vagyis a Nemzetközi Teqball Szövetség főtitkárának segítségével.
Bár a szervezőbizottság még nem árult el konkrétumot, egy japán lap már tudni véli a többletkiadások összegét.
A Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint nem kiugróan magas a szám, a használt szerek széles skáláján azonban el kell gondolkozni.
A NOB elnöke szerint még korai arról beszélni, kimehetünk-e szurkolni is a 2021-ben rendezett Tokió 2020-ra.
Hat évvel a Szocsiban megrendezett téli olimpia után is folytatódik az érmekért vívott harc, és a jelek szerint a tárgyalóteremben a sportot politikai propagandaként is felhasználó Oroszország vesztésre áll.
A szervezők speciális orvosi központot alakítanak ki az olimpiai faluban.
Ha minden a terv szerint halad, a német Volocopter a 2024-es párizsi olimpia idején már javában szállíthatja majd az utasokat. Annak érdekében, hogy addigra üzembiztos legyen a szerkezet, hónapokon belül már repkedni fognak vele a francia főváros fölött.