Alakul az akadémiai ellenállás
Az MTA bedarálása és a kormánynak nem tetsző nézetek elsorvasztása ellen tiltakozik több mint negyven ismert tudós és művész.
Az MTA bedarálása és a kormánynak nem tetsző nézetek elsorvasztása ellen tiltakozik több mint negyven ismert tudós és művész.
hvg.hu
Bártfai-Mager Andrea nyilatkozatát egy hét késéssel ismerhettük csak meg. Fél év alatt milliókat tudott félretenni.
T. R.
Részletes, rendszerleíró esszét közöl Kis János filozófus, SZDSZ-alapító, benne az Orbán-rendszer bemutatása mellett az is, milyen lehet egy lehetséges ellenállás.
hvg.hu
Alig fél év alatt milliókat tudtak megtakarítani, befektetni a vezető politikusok. Az ország vezetőinek bevallásából kiderül: átlag 5 ingatlanjuk van, 10 milliós megtakarításuk, szinte kötelező elem a kincstárjegy és a szántó.
Nyusztay Máté
Czeglédi Fanni
Nincs már gyümölcsöse Gárdonyban, ahol több mint 10 hektárnyi szőlőt is eladott.
hvg.hu
A Fidesz alelnöke, a HM államtitkára az elmúlt fél évben 2 millió forintot spórolt össze.
hvg.hu
42 millió forint értékű nemesfém - vagyis a nem is olyan régen tett, nyitó vagyonnyilatkozatához képest 30 millióval több - szerepel Bajkai István bevallásában, de több mint duplájára nőtt az állami megrendelésekkel kistafírozott ügyvédi irodájából származó bevétele is az Orbán ügyvédjeként emlegetett képviselőnek. Autója viszont még mindig nincs.
hvg.hu
Vagyonnyilatkozatok jönnek-mennek, de egy valami biztos: Pintér Sándor vagyona óriási.
hvg.hu
A DK elnöke gyarapodott az előző vagyonbevallásához képest: nőtt értékpapírjainak árfolyamértéke, 12 milliót adott kölcsön magánszemélynek, de főként azért, mert 298 millió forintot vett ki egyedül tulajdonolt cégéből, az Altus-ból.
hvg.hu
A KDNP elnök vagyonnyilatkozata alig változott, csak a miniszteri fizetése nőtt. Ajándék vadászatokat ezúttal sem vallott be, de már korábban azt mondta, hogy ezek nem függenek össze képviselői posztjával, ezért nem kell beleírni a bevallásába.
hvg.hu
A befektetési jegyei stabilan vészelték át az elmúlt félévet.
hvg.hu
A legfőbb ügyésznek az elmúlt évben alig valamicskét változott a vagyona.
hvg.hu
2,9 millió forint a havi fizetése Trócsányi László igazságügyi miniszternek, mivel magasabb a miniszterként kapott juttatása, de egyetemi oktatóként is jobban keres az ELTE-n, illetve tanítani kezdett a Károli Gáspár Református Egyetemen is. Megtakarítása egy 30 milliós betétalap fele részével nőtt, további vagyonában nincs változás.
hvg.hu
Az Emberi Erőforrások Miniszere kicsit átrendezte pénzügyeit, a végösszeg durván 6 millió forinttal lett kevesebb.
hvg.hu
A miniszterelnökséget vezető miniszternek júniusban még csak 1,2 millió, év végén viszont már plusz 3,8 millió parkolt a számláján.
hvg.hu
Kúsznak fölfelé az értékpapírjai és jól áll a biztosításai eszközalapokkal is.
hvg.hu
Palkovics Lászlónak hajszálra annyi megtakarítása van, mint fél évvel korábban. Sőt, megszűnt akadémiai tanácsadói munkáját leszámítva már-már állandónak is mondhatnánk az innovációs és technológiai miniszter vagyoni helyzetét.
hvg.hu
A batidai kastélyt üzemeltető cégtől nem vált meg Lázár János, és vett egy XIII. kerületi lakást is.
hvg.hu