A Gorbacsov. Mennyország című dokumentumfilm semmiről sem rántja le a leplet, viszont nehéz méltóbb és személyesebb portrét elképzelni egy olyan emberről, akit egyszerre ünnepel hősként a Nyugat, miközben hazájában a pokolba kívánják.
Napról napra romlik a Nyugat és Oroszország viszonya: az EU és az USA újabb szankciókat léptet életbe Moszkva ellen, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig felvetette annak a lehetőségét is, hogy országa megszakítja az unióhoz fűződő kapcsolatait. Úgy tűnik, egyre közelebb kerül a világ egy többször ismételgetett fenyegetés beváltásához.
Talán olvad a jég a magyar–ukrán kapcsolatokban, ám nem lesz könnyű feladat a kétoldalú viszony megjavítása – mondta a HVG-nek Dmitro Kuleba. Ukrajna külügyminisztere szerint a magyarságot az ukrán társadalom részének tekintik, de elvárják Magyarországtól az ukrán törvények tiszteletét.
Egy terrorizmus finanszírozásával vádolt oligarcha tulajdonában lévő olajvezetéket venne vissza állami tulajdonba az ukrán elnök. A vezetéken Magyarországra is érkezik dízelüzemanyagot.
850 ezer rubeles (3,4 millió forintos) büntetésre ítélte szombaton Alekszej Navalnijt egy moszkvai bíróság: a vád szerint a legismertebb orosz ellenzéki megsértette egy második világháborús veterán becsületét. Ugyancsak szombaton az illetékes bíróság elutasította Navalnij fellebezését, így a politikusnak több mint két évre börtönbe kell vonulnia.
Helybenhagyta a moszkvai városi bíróság szombaton azt az alsóbb szintű határozatot, amely letöltendőre változtatta az Alekszej Navalnij ellenzéki politikusra korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést az úgynevezett Yves Rocher-ügyben.
Hétéves működése során számos zavarosban halászó politikus és bűnöző tanulta meg a brit oknyomozó portál, a Bellingcat nevét. A harminc embert foglalkoztató csoport elsősorban Oroszországgal foglalkozik, mert Moszkva rúgja fel a leggyakrabban és a legdurvábban a játékszabályokat.
Az orosz diplomácia kihasználja, hogy akadozik a nyugati vakcinák gyártása és világszerte kilincselnek a saját termékükkel. Az egyetlen problémát jelenleg az jelentheti, hogy túl sok helyre ígérkeznek el, így nem lesz elég kapacitás mindent időben teljesíteni, vagyis épp olyan akadozással kell számolni. Ez látszik Magyarországon is: Szijjártó Péter erre a hónapra 600 ezer dózist ígért, ehelyett egyelőre 40 ezer érkezett.
A törvény alapján szabtak ki több tízmillió forintos bírságot a Szabad Európa/Szabadság rádióra Oroszországban. A hatalom azzal érvel: Washington sem tesz másként.
Donald Trump elnöki hagyatékának ritka példánya az űrkutatás, amit még a kritikusai szerint is aránylag megkímélt állapotban vehetett át hivatali utódja, Joe Biden. A Trump-korszak különösen a Hold-programja miatt maradhat emlékezetes, még ha sokak szerint irreális is volt 2024-re kitűzni az amerikai űrhajósok következő holdra szállásának időpontját. Az persze vitatható, mi számít irreálisnak fél évszázaddal a legutóbbi holdra szállás után, minden esetre az új elnöknek fel van adva a lecke: Bidennek egyszerre kell szembenéznie a felkorbácsolt várakozásokkal, a gazdasági realitásokkal, valamint egyre szemtelenebb riválisaival.
Az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus mellett tartott tüntetések Oroszország ellenfeleinek próbálkozásai, hogy kihasználják az elégedetlenséget az orosz lakosság körében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a sajtóorgánumok főszerkesztőivel tartott beszélgetésén, amelyből szombat este részleteket tett közzé a Rosszija 24 orosz hírtelevízió.
Moszkva megszakíthatja a kapcsolatokat az Európai Unióval, ha Brüsszel újabb szankciókkal sújtja Moszkvát a legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij börtönbe zárása miatt – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Ez az utóbbi évek legsúlyosabb orosz fenyegetése.
A hataloméhes kormányok megragadták a járvány kínálta lehetőségeket a jogok korlátozására. A demokráciapárti erőknek azonban védeniük kell értékeiket, és közösen kell fellépniük – írja a Foreign Policy.