A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
850 ezer rubeles (3,4 millió forintos) büntetésre ítélte szombaton Alekszej Navalnijt egy moszkvai bíróság: a vád szerint a legismertebb orosz ellenzéki megsértette egy második világháborús veterán becsületét. Ugyancsak szombaton az illetékes bíróság elutasította Navalnij fellebezését, így a politikusnak több mint két évre börtönbe kell vonulnia.
Navalnij árulóknak és báboknak nevezte egy tavalyi videójában azokat, akik nyíltan támogatták azt a Vlagyimir Putyin által kezdeményezett alkotmánymódosítási csomagot, amely lehetővé teszi, hogy az orosz államfő akár 2036-ig hivatalában maradjon. A bíróság szerint ezzel Navalnij megsértette a 95 éves Ignat Artyemenko becsületét, mert az idős veterán is szerepelt a blogger videójában.
Az illetékes moszkvai bíróság szombaton elutasította Navalnij fellebbezését, így jogerőre emelkedett az a két héttel ezelőtti ítélet, amellyel letöltendőre változtatták a Navalnijra 2014-ben kimondott felfüggesztett börtönbüntetést. A döntést arra hivatkozva hozták, hogy az ellenzéki politikus nem jelent meg havonta kétszer az orosz rendőrségen. (Részben azért marad távolt, mert Németországban lábadozott az ellene tavaly augusztusban elkövetett tomszki novicsokos merényletből.)
Navalnij szóvivője közölte, az ítéletek azt mutatják, Oroszországban nem működik az igazságszolgáltatás. Az ellenzékit január 17-én, a seremetyevói repülőtéren vették őrizetbe, miután visszatért hazájába Németországból.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.