Az OTP-nek már jobb az adósbesorolása, mint a magyar államé
Az S&P Global Ratings szerint az erős nemzetközi jelenlét csökkenti a bank kitettségét a negatív magyarországi folyamatokkal szemben.
Az S&P Global Ratings szerint az erős nemzetközi jelenlét csökkenti a bank kitettségét a negatív magyarországi folyamatokkal szemben.
HVG
Néhány héten belül kivezeti az egyik mobilos bankolási lehetőség az OTP-nél, és lehetnek ügyfelek, akiknél csak a készülékcsere jelent majd megoldást.
HVG
Vesztett értékéből az OTP, a Mol, a Richter és a Magyar Telekom is.
HVG
A Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatának megfelelően az OTP Bank, az MBH Bank és a K&H Bank is önkéntes árkorlátozási vállalást tesz.
HVG
Engedett az OTP Nagy Márton fenyegetésének, díjak csökkentését és befagyasztását jelentette be.
HVG
Dél körül már „csak” 3,5 százalék mínuszban volt a BUX a reggeli mínusz 7-hez képest.
HVG
A Tiborcz-közeli Gránit részvényei viszont nagyot erősödtek.
HVG
Rossz idők járnak a világ szupergazdagjaira, és az OTP-vezér sem járt jól az elmúlt napokban.
HVG
Fiókösszevonások, „menetrend-átszervezések” zajlanak, több helyen már csak pénztármentes fiókok vannak.
HVG
Eladósorba került a HSBC Bank Malta. Több érdeklődővel is tárgyalnak, sajtóértesülések szerint az OTP lehet a befutó.
HVG
Nyitottabbá válnak a banki ügyfelek a digitális szolgáltatásokra, és arra is, hogy tanácsot kérjenek a pénzügyeikben, de a folyamat lassú, és a kormányzat sem az előremutató irányzatot ölelte keblére. Az OTP szakértőivel beszélgettünk a bank egyik kitüntetett fiókjában mindenről, ami akár a szektort, akár az ügyfeleit érintheti.
Ha valakit felhív egy ember, aki azt állítja, hogy ő az OTP biztonsági igazgatója, gyanakodjon.
HVG
Gyakorlatilag semmilyen szolgáltatás nem fog működni az OTP-nél egy néhány órás intervallumban.
HVG
Ötödével növelte profitját tavaly az OTP Bank, az eredmény meghaladta az ezer milliárd forintot. A nyereség nagyobb része külföldről jött, jól tejeltek az év közben bekebelezett bankok is.
HVG
A nagyobb bankok közül – egyelőre – csak az Erste Bank és a Gránit Bank nem jelentett be inflációs díjemelést az idei évre.
HVG
Egyelőre mindenki tagadja, hogy köze lenne az osztrák lap által felvázolt üzlethez.
HVG
A BÉT részvényindexe, BUX, valamint az OTP, a Mol és a 4iG árfolyama is zuhant a vámok bejelentését követő első kereskedési nap reggelén.
HVG
750 millió dollárnyi kötvényt bocsátott ki a bank, főleg brit és amerikai vásárlók csaptak le rá.
HVG
Újratárgyalják az ipolysági mérgezésekkel vádolt nőt, mert a 2022-es ítélet megfogalmazása és indoklása törvénysértő volt.
HVG
Az emelés a szabad felhasználású jelzáloghitelek kamatát nem érinti, de az állami kamattámogatású lakáshitelekét sem, amilyen például a CSOK Plusz.
hvg.hu