#püspök



A győri püspök az egyház méltóságát, a szülők az iskola értékeit féltették a találkozójukon
 

A győri püspök az egyház méltóságát, a szülők az iskola értékeit féltették a találkozójukon

Az iskola tulajdonjogát követelte annak alapítványától a győri püspökség, mielőtt Veres András püspök leváltotta az Apor igazgatóját. A hír felröppenését követően a püspök meghívta egy találkozóra a Szülői Munkaközösség tagjait, akiket korábban lekezelő hangvételű levélben oktatott ki. A találkozó eredményei számos kérdést felvetnek.

Sándor Anna Sándor Anna

“Támadás az iskola ellen” - a püspök nem először távolított el egy iskolaigazgatót megalázó módon
 

“Támadás az iskola ellen” - a püspök nem először távolított el egy iskolaigazgatót megalázó módon

A győri püspök tavaly és idén is indoklás nélkül távolította el egy-egy győri katolikus iskola vezetőjét, ráadásul mindkét iskola élére egy teljesen ismeretlen igazgatót hozott jóval kisebb településekről. A szülők és a diákok most nem hagyják annyiban a dolgot, és több fronton tiltakoznak a döntés ellen. Kérdés, hogy mi lesz az erőfitogtatás vége, a törvény ugyanis a püspöki gyakorlatot védi akkor is, ha az méltatlan. Update: nyílt levélben válaszolt Veres püspök.

Sándor Anna Sándor Anna












Beer Miklós: A menekülteket nem lehet megállítani
 

Beer Miklós: A menekülteket nem lehet megállítani

A váci püspök rendszeresen szerepel a mainstream médiában, tévékben szólal meg, interjúkat ad. Van véleménye, amelyet – ha mgkérdezik – el is mond. De személyes életéről keveset tudni. Pedig - például - kitelepített gyerekként megtanult dohányt fűzni és szőrén ülte meg a lovat.

Tóth Richárd Tóth Richárd