Már nem kötelező a maszkviselés a MÁV, a HÉV és a Volánbusz peronjain
A járműveken továbbra is kötelező a maszk.
A járműveken továbbra is kötelező a maszk.
A 6 év körüli gyermek nem tudott visszamászni a peronra, de egy mozdonyvezető meglátta, és azonnal segített.
A peron és a szerelvény közé szorult egy utas lába az Astoria megállónál.
Ilyen az, amikor a teherszállítmány pihentetése miatt lényegében lehetetlenné válik a gyalogosok normál közlekedése.
Kezd röhejessé válni a felújított albertfalvai vasúti megálló liftjének története, amely évek óta kihasználatlanul ál, még soha, senki nem használhatta, és a MÁV csak ígérgette eddig a javítását és az üzembe helyezését.
A főváros egyik régi szégyenfoltja évről évre rondább, sok ide érkező vendég, turista sokszor Kőbánya-Kispest málladozó vasútállomását látja először Budapestből.
A burkolat a jelek szerint alig néhány évnyi használatot követően kezdi felmondani a szolgálatot.
Németországban Észak-Rajna–Vesztfália rendőrsége is a sokkolás eszközével próbálja felhívni a figyelmet arra, mennyire fontos figyelmesen és kizárólag a kijelölt útvonalakon közlekedni a pályaudvarokon, vasúti megállókban.
Szerencsére nem történt tragédia, de az illetékes hivatal közzétette a biztonsági kamera felvételét, hogy mindenki okuljon belőle.
Akár itthon is előfordulhat ilyen baleset bárhol, ahol felsővezeték is van a vasúti vágányokhoz. Stuttgartban egy keddi eset miatt figyelmeztették egy pénteken kezdődő fesztivál vendégeit, hogy tilos léggömböt vinni a vasúti peronokra.
Beszorult egy utas lába a villamos lépcsője alá a Kőbányai útnál – közölte a katasztrófavédelem.
Újabb nagy változás jön a dél-budai villamoshálózaton. Augusztus 28-ától újra teljes illetve vonalukon járhatnak a 19-es, a 41-es, a 47-es, a 48-as, a 49-es, az 56-os és az 56A villamosok, de a Bartók Béla úton valamint a Fehérvári úton még januárig tart a korszerűsítés. Az Alkotás utcán és a Villányi úton ugyanakkor leállítják a villamosokat, mert ott is elkezdik átépíteni a peronokat, összesen 20-at – közölte a BKK pénteken.
A villamosmegállók átépítése és a pálya egy részének felújítása miatt alaposan megváltozik a közlekedés csütörtöktől Dél-Buda egy részén, valamint a Szabadság hídon. Utóbbi két hónapra lezárják a forgalom elől, csak gyalog vagy biciklivel lehet majd felmenni nyáron. A Bartók Béla úton és a Fehérvári úton viszont valószínűleg mégsem alakítanak ki kerékpársávot – írja az Index.
A CAF-villamosok már a budai fonódó villamoshálózat megnyitása óta járnak Budán is, de Dél-Budán még sok peront nem igazítottak az új szerelvényekhez. Ezt a munkát végzik el nyáron a Bartók Béla és a Fehérvári úton, ősszel pedig az Alkotás utcán és a Villányi úton. Szintén ősszel felújítják a Fehérvári út egy részét, valamint átépítik a budafoki kocsiszínt. A tervek szerint 2017 tavaszára végeznének mindennel.
Nehezen lehet közlekedni babakocsival és kerekesszékkel abban a két megállópárban, amelyeket nem építettek a Bécsi úton a budai fonódó villamoshálózat kialakításakor. A BKK szerint nem volt erre pénz és idő, de igyekeznek pótolni – derül ki az Index cikkéből.
Egyes megállókban túl nagy a távolság a peron és a vonatok ajtaja között a Budapest–Esztergom-vonalon, amelyet 44 milliárd forintból újítottak fel, de a korszerűsítését még mindig nem sikerült teljesen befejezni. A 24.hu Vörösvárbánya és Aquincum megállókat említi példaként, ahol nemcsak a rés nagyságával van baj, hanem a szintbeli különbségekkel is. A NIF szerint az új Flirt motorvonatok forgalomba állításával megszűnik majd ez a probléma.
A szerelvény és a peron közé szorult szombat este egy 70 éves idős nő lába a moszkvai metró Markszisztszkaja állomásán. Az utasok összefogtak, hogy kimentsék a szerencsétlenül járt asszonyt. Szó szerint minden kézre szükség volt. Videó.
Balesetekről készült biztonsági kamerás felvételekkel kampányol a brit Network Rail vasúttársaság, amely az utasok figyelmét szeretné felhívni a vasútállomásokon bekövetkező balesetekre.
Bosszankodnak a dél-somogyi idősek, ha vonattal szeretnének utazni, a fel- és leszállás ugyanis gyakran életveszélyes – írja a Sonline.hu.