A CNN megkérdezte Szijjártót, mit értett azon, hogy az Egyesült Államok be akar avatkozni a magyar választásokba
A külügyminiszter korábban a Financial Times-nak nyilatkozott erről.
A külügyminiszter korábban a Financial Times-nak nyilatkozott erről.
Újabb egy héttel meghosszabbítják az oltási akcióhetet, a kormány pedig felkérte az operatív törzset annak vizsgálatára, hogy a jövőben a harmadik oltáshoz kössék a védettségi igazolványt. Hamarosan kistelepülésekre is ki fognak települni az oltópontok. Másfélmillió oltóanyag hamarosan lejár, de van elég, és nem igaz, hogy visszaléptünk az uniós vakcinabeszerzésbe. Élőben követtük a kormányinfót.
Nem az a legérdekesebb Kövér László titkosszolgálati vezetők előtt tartott beszédében, amit az ellenzékről mondott, hanem az, amit manapság a titkosszolgálatok világáról, a nemzetbiztonsági kihívásokról vall. És azok a dolgok, amelyekről említést sem tett. Vélemény.
A közös miniszterelnök-jelölt szerint már formálódik a közös ellenzéki kormányprogram. Arról is beszélt, hogy nem ellenzi a marihuána legalizálását, és erősen bírálta a kormány járványkezelését.
A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál tapasztalt adatkezelési szabálytalanságokat és adatvédelmi hiányosságokat emleget egy, magát pártoló tagnak nevező idegen, aki azonban maga tette nyilvánossá a párt több adatbázisát. A laza adatbiztonságon a párt állítása szerint javított, és bár gyanítják, ki a szivárogtató, nem tudják felelősségre vonni.
A most felálló német vezetést migrációpártinak nevezte a külügyminiszter.
A kormányoldal nincs rászorulva arra, hogy az állami titkosszolgálatokat vesse be kompromittáló információk gyűjtésére, az ilyen munkára a „mezítlábasakat” is be lehet vonni. Tudunk olyan, ma már a magánnyomozói piacon tevékenykedő egykori titkosszolgákról, akik az előválasztáson győztes politikusok feltérképezésére kaptak megbízást.
Miután az újságírók elkezdtek kutakodni utána, Kövér László hivatala gyorsan kitette a netre a házelnök elhíresült, titkosszolgák előtt elmondott beszédét, ám a szöveggel nem volt minden rendben, az írott és az elhangzott változat több ponton eltért. Az Országgyűlés sajtóirodája a hvg.hu-nak elismerte, hogy Kövér László felolvasás közben változtatott a beszéden, ami hozzájuk nem jutott el. Kérdéseink beérkezése után aztán gyorsan ki is került a pontosított változat. Illetve: egy pontosabb változat.
A fehérorosz vezető elfogadta Vlagyimir Putyin meghívását a megszállt ukrán területre, és „nem kérdés, hogy ő a Krímet orosz területnek tekinti.”
Egy éve papíron lemondott a tagságáról.
Újabb hangfelvétellel állt elő a Városháza-ügyben az Anonymus-maszkos alak: a felvételen fővárosi ingatlanok pályáztatási rendszeréről esik szó, amelyhez az érdeklődők kapnak állítólag segítséget. Szóba kerül még 200 millió forint is.
Tíz évvel ezelőtt együtt írta alá Lázár János és Botka László a projekt elindulását, most külön-külön avatták a több tízmilliárdos, a két város főterét összekötő tram-traint.
Az úgynevezett „áprilisi törvényeket” Fleck Zoltán jogász-szociológus vezetésével dolgozzák ki, de a programot a pártoknak kell jóváhagyniuk.
A szocialista EP-képviselőnek a brüsszeli mozi azt írta, egy nem hivatalos gmailes címről leveleztek velük, a film címét is csak pár nappal a premier előtt tudták meg, pedig távolságot tartanának „a szélsőséges politikától”.
A Fidesz alelnöke az állami rádióban a gázárat párhuzamba állította Bangóné patkányozós mondatával.
A nemzetközi Pegasus-botrány után csak demokratikus kezekbe adnak megfigyelésre alkalmas eszközöket, olyat pedig látszólag nem találtak a magyar kormánynál.
Németország elesett!? – kérdezte Facebook-oldalán az igazságügyi miniszter, mert „az LMBTQ-propaganda Németországot is ledöntötte a lábáról.”
Hosszú betegsége után koronavírus-fertőzés miatt újra kórházba került a cseh államfő, amit már elhagyhatott, így hamarosan Petr Fiala lehet a kinevezett miniszterelnök.