Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Donald Trump egy interjúban azt is elmondta, nem áll szándékában helyrehozni a kapcsolatát korábbi szövetségesével, aki szerinte tiszteletlenül beszél az amerikai elnökkel, ami „nagyon csúnya dolog”.
Ha ezt megteszi, azért nagyon súlyosan megfizet
– felelte Donald Trump amerikai elnök az NBC News csatornának adott interjújában arra, mi lesz, ha az elnökkel nemrég látványosan szakító techmilliárdos, Elon Musk úgy dönt, a jövőben a demokraták kampányát fogja támogatni. Musk csaknem 300 millió dollárral (106 milliárd forinttal) támogatta Trump kampányát. „Annak nagyon súlyos következményei lennének” – erősítette meg saját szavait Trump.
Az interjúban arra a kérdésre, véget ért-e a kapcsolata Muskkal, igennel felelt, hozzátéve, nem áll szándékában többé beszélni vele. „Túlzottan lefoglal minden más” – fogalmazott.
Musk és Trump az után vesztek össze, hogy Musk hivatali megbízatásának lejárta után „undorító förtelemnek” nevezte Trump adócsökkentésekről és kormányzati költésekről szóló törvényjavaslatát, majd az ezt követő nyilvános veszekedésük csúcsán Musk azt is kiírta az X-re, hogy Trump is kapcsolatban állt a kiskorú lányokat szexuális szolgáltatásokra közvetítő Jeffrey Epsteinnel. A posztot Musk azóta törölte.
Trump közölte, úgy véli, Musk ellenkezése nem fogja befolyásolni, hogy a Szenátus elfogadja-e az adótörvényt. Sőt, szerinte még jót is tett a veszekedés a dolognak, mert eddig az emberek nem is annyira figyeltek oda a törvényre, de Musk miatt most majd beleássák magukat, és rájönnek, hogy mennyire nagyszerű is az.
Trump szerint Musk „depressziós és szomorú”, és „tiszteletlen volt az elnöki irodával, ami nagyon csúnya dolog”.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.