Hiába van itt az 5G, még mindig kevesen tudják használni
Az Omdia elemzőcég elkészítette a 2020 első negyedévére vonatkozó állapotjelentését a világon elérhető 5G-hálózatokról. Kiderült: messze még a Kánaán.
Az Omdia elemzőcég elkészítette a 2020 első negyedévére vonatkozó állapotjelentését a világon elérhető 5G-hálózatokról. Kiderült: messze még a Kánaán.
hvg.hu
Először fordult elő a történelemben, hogy a Huawei több mobilt adott el egy negyedév alatt, mint a Samsung. A piackutató Canalys szerint azonban ez a győzelem csak átmeneti lesz, ami egyértelműen a koronavírus-járvány számlájára írható.
hvg.hu
Magyarország a 43–44. helyen végzett, holtversenyben egy délkelet-ázsiai miniállammal, a Brunei Szultánsággal a világ államainak az ENSZ által összeállított 2019-es fejlettségi listáján.
HVG
A Műértő 2011-ben közölte első alkalommal a hazai művészeti színtér ötven legbefolyásosabbnak ítélt szereplőjének listáját, a Magyar Power 50-et. Kialakításában a legismertebb hasonló nemzetközi projekt, az ArtReview tavaly novemberben 18. alkalommal kiadott Power 100-as rangsorának készítésében alkalmazott gyakorlatot követtük. A lista a hagyományteremtés szándékával született, s hogy rendre élénk visszhangot kelt, vitákat és egyéb, mások által összeállított rangsorokat is generál – természetes, és nem ellentétes szándékainkkal.
Műértő
A világ 1368 felsőoktatási intézményét felsoroló listára tíz magyar egyetem fért fel.
hvg.hu
Október elején jelenik meg a HVG 2020-as középiskolai kiadványa a legjobb magyarországi gimnáziumok rangsorával.
hvg.hu
Egy év alatt 34 helyet lépett előre a nemzetközi egyetemi rangsorban a budapesti orvosi egyetem, az ELTE követi őt a hazaiak közül.
hvg.hu
Nehéz öt év volt, Navracsics Tibor leszerepelt.
hvg.hu
Közleményben reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) a Transparency International jelentésére, amelyben a szervezet az uniós tagállamokat listázta a korrupció elterjedtsége szempontjából.
hvg.hu
Élnek-e vámpírok Lengyelországban - ez csak az egyike a brit külügyminisztériumhoz 2018-ban befutott legmeghökkentőbb állampolgári kérdéseknek, amelyből a tárca kisebb év végi rangsort állított össze.
MTI
A legnagyobb ugrásokat ezúttal is néhány kormánykedvenc állami és magáncég produkálta, de nélkülük is figyelemre méltó növekedést értek el tavaly a legnagyobb árbevételű cégek.
hvg.hu
Az ország legjobb középiskoláit rangsorba állító, most megjelent listát a Lovassy László Gimnázium vezeti. De rákereshetünk bármely gimnázium, szakközépiskola helyére a listában.
hvg.hu
A Mastercard kutatása szerint tavaly óta 7 helyet javított a magyar főváros a legnépszerűbb turisztikai célpontok listáján, Bangkok, London és Párizs az első három a sorban.
MTI
MTI
hvg.hu
Kijött a londoni székhelyű Times Higher Education friss rangsora. Hét magyar egyetem is megtalálható rajta.
hvg.hu
Az egyetemi rangsorairól ismert THE a feltörekvő gazdaságok felsőoktatási intézményeit hasonlította össze, mindössze egy magyar egyetem tudott javítani tavalyi helyezésén.
hvg.hu
Az örök negyedik – tetszik, nem tetszik, egyre inkább ez a státusa Magyarországnak a visegrádi négyek között.
HVG
Újabb bevételi rekordot könyvelhetett el a belföldi turizmus az első negyedévben, a Szallas.hu elemzése alapján a növekedés 12,5 százalék volt. A hosszú hétvégékkel megtűzdelt időszakban Budapest, Eger és Hajdúszoboszló fogadta a legtöbb vendéget, az átlagos költés 35 382 forint volt, attrakciók tekintetében pedig az egri vár bizonyult a legerősebb turistamágnesnek.
hvg.hu
A 159 vizsgált ország közül Magyarország a korábbi 51. után az 54. helyet foglalja el.
hvg.hu
A héten jelenik meg a HVG kiadványa az ország száz legjobb gimnáziumáról.
hvg.hu
Az alapoktatásnál a legszembetűnőbb a visszaesés a Világgazdasági Fórum listáján.
hvg.hu