Egy dühös gazda megcsonkította, most műlábbal tanul újra járni egy pakisztáni teve
Az ázsiai országban első nagy testű állatként kapott művégtagot Cammie, akit tavaly csonkított meg egy bosszúálló gazda.
Az ázsiai országban első nagy testű állatként kapott művégtagot Cammie, akit tavaly csonkított meg egy bosszúálló gazda.
Mik a legnagyobb tévhitek a sérülésekkel kapcsolatban? Miért elengedhetetlen a testi és lelki regeneráció? Hogyan befolyásol egy robotsebészeti műtétet a páciens lelkiállapota? Legfőképpen pedig, mi köze egymáshoz a jógának és a robotsebészetnek? Erről beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.
Zacher Gábor szerint ha az alkoholfüggőséggel küzdő színész nem vesz részt egy újabb elvonón, nem érheti meg a 40. születésnapját.
Az alkoholbetegséggel küzdő színész egyik barátja azt mondta: ez egy ördögi kör, és úgy tűnik, mindenki tehetetlen.
A NER időközben megbukott sztárpapjával készült beszélgetés egy korábbi adás ismétléseként került a képernyőre.
Rehabilitálják a két éve kiszáradt Merzse-mocsarat. Ehhez árkokat fognak – legalábbis részben – betemetni: sekélyebbre és szélesebbre szabják őket, hogy hatékonyabban vezessék ide a csapadékvizet, és több maradjon helyben. Így ismét otthonra lelhet a barna réti héja, a mocsári teknős és a pöttyös gőte is Ferihegy tőszomszédságában.
Milyen lehetőségei vannak egy izomsorvadással élő gyereknek a magyar iskolarendszerben, és miként lehetne segíteni a tartósan beteg vagy épp gyógyulóban lévő diákokat a visszailleszkedésben? Erről beszélgettünk a gimnazista Julkával és édesanyjával, valamint a KórházSuli alapítványt vezető Tóthné Almássy Monikával. A KórházSuli munkáját nemrég a közép- és kelet-európai régióban létező egyik legrangosabb társadalmi innovációs elismeréssel, a SozialMarie-díjjal jutalmazták.
Metamfetamint fogyasztottak, rehabra kellett menniük.
A színész egyszer már bevonult egy intézménybe alkoholbetegsége miatt, de onnan saját felelősségre távozott egy hónap után.
Az együttes közleménye szerint Tyler hosszú ideje dolgozott a józansága megőrzésén, de egy műtét után a fájdalom miatt visszaesett, és önként bevonul egy rehabilitációs intézménybe.
Azt írták neki, még tolódhat is az időpontja.
Előfordul, hogy a leggondosabb rehabilitáció ellenére sem sikerül mindenkinek maradéktalanul visszanyernie a betegsége előtti ömagát.
Az intenzív ápolásra szorult betegek utánkövetésére és rehabilitációjára márciusban kezdtek el protokollt kidolgozni az ország legnevesebb szakemberei. Egy-egy sokáig lélegeztetett beteget kivéve egyelőre nem tapasztaltak hosszabb távú, súlyosabb következményeket a koronavírusból gyógyultak egészségügyi állapotában.
Szerintük Kásler Miklós vasárnapi döntése alaptalan és igazságtalan.
István azóta új munkahelyet talált, ahol nem diszkriminálják a betegsége miatt.
A szétválasztó műtét után szövődményekkel küzdő Rukaya is elhagyhatta az intenzív osztályt.
A kormány álláspontja szerint a kémkedés államellenes bűntett, és ezért nem tekinthető semmisnek, még ha ellenzéki megfontolásból is történt.
Túl van a rehabilitáción a két halálos áldozatot követelő baleset egyik vádlottja, M. Richárd, és a jövő héten már ott lesz a tárgyalásán. Lehet, nem kell visszamennie az előzetes letartóztatásba.
Alig több, mint egy héttel az után, hogy Demjén Ferenc agyérgörccsel kórházba került, megkezdhette a rehabilitációt.