Négy hónapos gyerekével együtt tűnt el Karcagról egy 16 éves tinédzser
Az anya december 25-én 11 óra körüli időben a karcagi lakóhelyéről 4 hónapos lánygyermekével ismeretlen helyre távozott. Keresi a rendőrség.
Az anya december 25-én 11 óra körüli időben a karcagi lakóhelyéről 4 hónapos lánygyermekével ismeretlen helyre távozott. Keresi a rendőrség.
Feltehetően gázmérgezés áldozata lett.
7 súlyos és 21 könnyű sérüléssel végződő baleset történt kedden.
Három férfit kaptak el kábítószerezés miatt, aztán kiderült, hogy az egyiket körözik, a másik meg lelépett egy baleset helyszínéről.
Egy kiszivárgott, de meg nem erősített belügyminisztériumi rendelet terjed az interneten.
A zsákmány tízmillió forintot ért volna - ha nem kapják el a határrendészek.
A baleset a 7538-as út 20-as kilométerénél történt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervekkel közösen újabb ellenőrzést tartott a VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve azok környékén.
A férfi a gyanú szerint két napja leszúrta élettársát, majd magával is végezni akart. Magukra gyújtotta a házat, de túlélte.
Az asszony elment a rendőrségre, de nem tett feljelentést.
Egy 60 éves férfi fenyegetőzött bombarobbantással. Elítélték.
A rendőrség elismerte, hogy hibáztak a Budaházy Györgyék elleni fellépéssel. Majd rögtön cáfolták is, hogy késve intézkedtek volna a szélsőjobbosokkal szemben.
A rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit.
2020-tól a készenléti rendőrség gyakorolja a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. tulajdonosi jogait, a mentőszolgálatnál a szakmai irányítás marad.
A magyar bűnszervezet tagjai ellen embercsempészés gyanújával folytat nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda. Egy 31 és egy 35 éves férfit őrizetbe vettek.
Az elkövető túlélte.
Az ügyet egyelőre segítségnyújtás elmulasztásaként kezelik.
A meglehetősen gyanús képzések miatt a független országgyűlési képviselő a BRFK korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztályán tett feljelentést.