Kész a Boeing új szoftvere, ami megakadályozná a 737 MAX-ok lezuhanását
Az amerikai légügyi hatóság még megvárja a szimulációs és a valós repülési teszteket, de utána zöld lámpát adhat a Boeing 737 MAX-ok frissítésére.
Az amerikai légügyi hatóság még megvárja a szimulációs és a valós repülési teszteket, de utána zöld lámpát adhat a Boeing 737 MAX-ok frissítésére.
hvg.hu
A Google Earth felvételeit készítő műholdak egyike örökítette meg a Wizz Air éppen hazatérőben lévő Airbus A321-esét.
hvg.hu
A New York Times szerint két olyan biztonsági funkció is van a Boeing 737 MAX típusú gépekhez, amik segíthetnek elkerülni egy hasonló tragédiát.
hvg.hu
A repülésügyi szakemberek szerint az egyre fejlettebb automata rendszerek, valamint a pilóták képzetlensége együttesen súlyos tragédiákhoz vezethet majd a légi közlekedésben. Mindezt még egy 2004-ben megjelent tanulmányban állították.
hvg.hu
Még mindig tart a kártérítési eljárás két, a honvédséghez tartozó repülőgépen keletkezett sérülés miatt – tudta meg a hvg.hu. Mindez azért érdekes, mert információink szerint a közpénzből vásárolt repülők mulasztás miatt sérültek meg, de a Honvédelmi Minisztérium mindent elkövetett, hogy ne derüljenek ki a részletek arról, mi történt pontosan. És ne feledjük, Orbán Viktor az utóbbi időben előszeretettel használja a hivatalosan a légierő kötelékébe tartozó gépeket.
Ezt a légi közlekedési baleseteket vizsgáló francia ügynökség (BEA) állapította meg. Mindkét légitársaságnak egy Boeing 737 MAX 8 típusú repülőgépe zuhant le.
MTI
A férfit Budapesten végül a rendőrök kísérték le a gépről.
hvg.hu
Az amerikai repülőgépgyár nem áll le a típus gyártásával, a kiszállításukat a megrendelőknek azonban átmeneti leállítja.
MTI
Csak ketten férnek el benne és annyiba kerül, mint egy Rolls-Royce, cserébe viszont nem kell a dugóban araszolni vele.
Erős forgalomra készülnek a hosszú hétvégén, naponta akár 40 ezer utas is megfordulhat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
hvg.hu
Miután magyar idő szerint szerda este a kanadai és az amerikai hatóságok is úgy döntöttek, hogy kitiltják légterükből a Boeing 737 MAX 8 és MAX 9 típusú utasszállító gépeket, a gyártó közleményt adott ki. Ebben azt javasolják, hogy világszerte függesszék fel ezeknek a repülőknek a használatát.
hvg.hu
Az üzbegisztáni reformok hatására egyre inkább turistacélponttá válik a közép-ázsiai ország, s ezért a magyar hátterű Wizz Air légitársaság is érdeklődik a Taskent–Budapest közvetlen járat beindítása iránt – írta az Azernews.az azeri hírportál.
hvg.hu
A Veszprém megyei lap úgy tudja, hétfőn megsérült az egyik magyar Gripen vadászrepülőgép a héten kezdődött légierős éleslövészeten, ezért felfüggesztették az éles lőgyakorlatokat.
hvg.hu
Egyre több országból tiltják a 737-es érintett variánsát, amíg ki nem derül, mi okozta a vasárnapi etiópiai légikatasztrófát. Donald Trump is kommentálta a légikatasztrófát, és ebből az jött ki, amit megszoktunk tőle.
hvg.hu
Erős légörvény miatt tömeges sérülés történt egy repülőgépen.
MTI
Átvette az első Airbus A321neo típusú repülőgépét a Wizz Air. A légitársaság nem aprózta el: az első fecske a 256 repülőgépet tartalmazó rendelésállományának első darabja.
hvg.hu
Ennek a hajónak csak a teletankolása 400 millió forint. És olyan drága maga a hajó, hogy még Mészáros Lőrinc mesés vagyonából is csak kettő jönne ki belőle.
hvg.hu
Most egy év annyi felesleges szemetet termelnek, mint 80 darab Jumbo óriásgép tömege együtt.
hvg.hu
Egy ember meghalt, ketten megsebesültek a légi parádéra gyakorolva.
hvg.hu