A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Lehet, hogy nagyon környezettudatos és szinte teljesen hangtalan, de a jelek szerint igen erős a legújabb Mini.
A BMW tulajdonában lévő Mini márka kínálatában egy ideje már plugin hibrid, hazánkban zöld rendszámmal felvértezhető autó is kapható, illetve nyílt titok, hogy hamarosan érkezik a brit brand első tisztán elektromos hajtásláncú modellje.
Ennek előfutára volt a 2017 nyár végén leleplezett, mellékelt fotókon is látható Mini Electric concept, és amennyiben minden jól megy, akkor néhány héten belül a véglegesnek mondható, sorozatgyártású változatról is le fog hullani a lepel.
A nagyközönség által először a szeptemberi Frankfurti Autókiállításon megtekinthető kompakt villanyautó az előzetes információk szerint mintegy 320 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik, BMW i3s-ből származó villanymotorja pedig 184 lóerős, illetve 270 Nm-es produkciót ad elő.
Előzetes kedvcsinálóként most az alábbi videót hozták nyilvánosságra az első elektromos Miniről, mely a felvétel tanúsága szerint egy körülbelül 150 tonnás Boeing 777F repülőgépet húzott el a frankfurti repülőtéren.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.