Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A China Eastern légitársaság Hszianból, a Hainan Airlines pedig a Csungkingból és a Sencsenen át Hszianból repül Budapestre.
Budapestről három kínai desztinációra adott ki repülési engedélyt a kínai polgári légügyi hatóság, írja az Airportal.hu.
A China Eastern leányvállalata, a Shanghai Airlines már heti háromszor repül Sanghaj és Budapest között idén júniustól.
De idén nyáron visszatérhet a Hainan Airlines is a magyar főváros repterére, mivel a kínai hatóságoktól a Sencsen és Budapest, illetve Csunking és Budapest közti útvonalra kért üzemeltetési engedélyt.
A Hainan Airlines 2012-ben repült utoljára Budapestre, akkor Pekingből, de a Malév csődje miatt a ráhordó kapacitás is megszűnt, emiatt március elején bezárta ezt a járatot.
A közel 13 milliós Sencsen a tech-cégek központja, például a Huawei székhelye is ebben a városban található.
A 8,5 milliós Csungking az ország közepén helyezkedik el, vonzáskörzetében 30 millióan laknak.
Az 5 millió lakosú Hszian Kína egyik legrégebbi városa, a Selyemút egyik kiindulópontja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.