Három emberrel a fedélzetén lezuhant egy szlovák kisrepülő, nincsenek túlélők
A gép a földet érés után kigyulladt.
A gép a földet érés után kigyulladt.
Travis Barker annak idején hónapokat töltött a kórházban súlyos égési sérülésekkel, huszonhét műtétet hajtottak végre rajta.
Az Iljusin Il-112V éppen leszálláshoz készülődött, amikor a jobb oldali hajtómű kigyulladt.
A repülő nem sokkal felszállás után zuhant az útra, amelyen az autó haladt.
Lezuhant egy katonai szállítógép Kazahsztánban, többen meghaltak.
Hatalmas szerencséjük volt a United Airlines 328-as járatán utazóknak. A Boeing 777-es egyik hajtóműve felrobbant és lángolt, de a pilóta megőrizte a nyugalmát.
A Cessna motorjai felmondták a szolgálatot felszállás után. A pilóta túlélte a balesetet.
A MiG-21-es gyakorlat közben zuhant le Bosznia határában.
Szemtanúk szerint egy forró levegővel teli léggömbbel ütközhetett a gép.
Új-Dél-Wales államban zuhant le velük a repülőgépük.
Motorhiba okozhatta az ukrán repülő tragédiáját.
Az Ukraine International Airlines repülőgépének vélhetően műszaki hibája volt.
November 12-én éjjel mintegy 250 szakember bevonásával végeztek gyakorlatot a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A pilóta és utasa is meghalt a floridai Ocalában történt repülőgép-szerencsétlenségben. Az SUV vezetője viszont megúszta.
A pilóta egy erdős területre tudta csak letenni a gépet.
Erős turbulencia miatt több utas megsérült hétfőn egy repülőn leszállás közben a berlini Tegel nemzetközi repülőtérnél.
A két gép szárnya akadt össze a földön, nem sérült meg senki.
Szerencsére senki sem sérült meg abban a szerdai balesetben, amelyben egy elektromos Alpha Electro G2-vel kellett kényszerleszállást végrehajtani.
Úgy tűnik, a focista és a kapitány szén-monoxid-mérgezést kaptak, mielőtt a gépük lezuhant.