Magyar Péter és Vona Gábor összekaptak a Facebookon
Hajdú Péter műsorában szerepelt az egykori szélsőjobbos Vona, Magyar szerint nincs miről vitatkozniuk.
Hajdú Péter műsorában szerepelt az egykori szélsőjobbos Vona, Magyar szerint nincs miről vitatkozniuk.
hvg.hu
Az LMP-ből távozó és ezzel a frakciót is robbantó Csárdi Antal kitart a Vitézy-Rogán-Ungár összejátszás mellett, bár ennek bizonyítékát megsemmisítette. Annyit tudunk, hogy ez egy fotó, de nem a trióról. A három szereplő terel, a Fidesz-LMP együttműködést először felvető Karácsony és a Vitézyt dicsérő Tisza hallgat.
Állítása szerint a képet egy pendrive-on kapta, de a forrásvédelem miatt már megszabadult tőle.
hvg.hu
Csárdi Antal erre hivatkozva jelentette be, hogy kilép az LMP-ből, amelynek így a parlamenti frakciója is megszűnik.
hvg.hu
A fővárosi politikus sok sikert kívánt Csárdinak és Hadházy Ákosnak is a Duna Párthoz.
hvg.hu
A független képviselő szerint Vitézy választási csalás részese volt.
hvg.hu
Az Átlátszó még szeptember végén írta meg, hogy a ejtőernyős kiképzésekre bérel gépeket évente bő 30 millió forintért a Honvédelmi Minisztérium a Fly-Cooptól.
hvg.hu
A Fidesz frakcióvezetője humorizál.
hvg.hu
Minden lében kanál a Multi Shoot Zrt., az az Orbán Áron által vezetett cég, amely 50 vietnámit iratott be életmentő-tanfolyamra a Pécsi Tudományegyetemen. A cég fegyvereket árul, lőteret működtet és bagelekkel kereskedik, de a cég tulajdonosa, Tűzkő Nándor kötődik a lélegeztetőgép-beszerzésekhez és a meddőségi klinikák államosításához is.
Közpénzből feltöltött magántőkealap segítségével fejleszti pénzügyi innovációit a már a letelepedésikötvény-üzletekben is felbukkanó vállalkozó. A Transparency International a minap mutatta be, miként szivattyúzhatók át e technikával az adóforintok százmilliárdjai a hatalom kegyeltjeihez.
Dömötör jelenleg Rogán Antal egyik államtitkára.
MTI
MTI
hvg.hu
Immár letölthető a mobilokra a digitális állampolgárság alkalmazás, ami remek ürügy volt a kormány számára, hogy a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda alá söpörjön be minden érdemi nyilvántartást az emberekről. Az appban még alig van funkció – de lehet, hogy a felhasználóknak jobb is így.
Még azt sem lehet tudni, hogy eddig melyik nemzetbiztonsági szervnél szolgált a felmentett tábornok.
A kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. a rejtélyes hátterű magyar Acemil Szállítmányozási Zrt.-vel tervez együttműködést, amelynek vezetői a lélegeztetőgép-botrányban is érintettek voltak. Egy brit vasúti szaklap közölt most részleteket a beruházásról – szúrta ki a 444.hu a Railway Gazette keddi cikkét.
hvg.hu
Saját magával van elfoglalva a jegybank és a költségvetés, holott valamit tenniük kellene, hogy újraindítsák a gazdaságot – nyilatkozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, aki nagyszabású ötletekkel is előállt. Nem ez azonban a magyar gazdaságpolitika egyetlen megoldandó kérdése.
Új csodafegyvert villantott fel Rogán Antal, majd Nagy Márton: a szakmunkáshitelt. Csakhogy 2021-ben már megpróbálkozott egy diákhitelszerű, szakmunkástanulók számára elérhető, szabad felhasználású hitel bevezetésével a kormány: akkor alig fél évet élt meg a konstrukció, mivel olyan sokan próbáltak visszaélni vele, hogy meg kellett szüntetni. A most felvázolt hitel inkább lehet pályakezdési támogatás, amely a munkavállalókon és egyes ágazatokon is segíthet, de nagyon sok még a nyitott kérdés.
Kis híján hárommilliárd forintunkba került a legutóbbi konzultáció népszerűsítése.
hvg.hu
Bő tíz nap alatt nyolc kórházat látogatott meg az országban Magyar Péter. A Tisza elnöke egyelőre csupán az egészségügy problémáit azonosította, megoldást rájuk nem kínált, a témát viszont nem ereszti. Ha ez a jövőben is így marad, akkor a Fidesznek akár lehet mitől tartania.