A bérek csökkenésétől tartanak, tiltakoznak a szakszervezetek
Számon kérnék a cafeteriarendszer módosítását elfogadó képviselőkön a jövedelem visszaesését.
Számon kérnék a cafeteriarendszer módosítását elfogadó képviselőkön a jövedelem visszaesését.
MTI
MTI
hvg.hu
Szép csendben vette ki 2012-ben a BKV a jegyekből és bérletekből az utasbiztosítást, azóta sokkal nehezebb behajtani egy esetleges baleseti kártérítést – hívta fel a figyelmet az Egységes Közlekedési Szakszervezet. A BKV ezzel évente 50 millió forintot spórol.
hvg.hu
Majd ezer szakszervezet működik az országban, ám a munkavállalók alig 10 százaléka szakszervezeti tag, még ennél is kevesebb a versenyszférában, ahol pedig jóval nagyobb a kiszolgáltatottság. Az utóbbi két év béremelései például sok helyen elolvadtak, ezzel sem a kormány, sem az érdekvédők nem kezdenek semmit.
Szlavkovits Rita
Nemes a DK jelöltjeként indult volna a XVI. kerületben, de visszalépett, most a politikában kívánja folytatni az érdekvédelmi munkát.
hvg.hu
A hétfői kétórás leállást most mégsem követi újabb. Legalábbis egyelőre.
MTI
A katalóniai Girona mostanában nem csak a focicsapat jó szereplésével hívja fel magára a figyelmet – a legutóbbi fordulóban pontot raboltak Madridban az Atleticótól. Hanem például azzal is, hogy a 100 ezres város utcaseprői kötelesek a zsebükben tartani egy kütyüt, amely jelzi, hogy éppen hol vannak.
hvg.hu
Az IG Metall hétfőn figyelmeztető sztrájkot is tartott, hogy nyomatékosítsa álláspontját.
MTI
Komoly munkaügyi konfliktus elé néz Németország: december 31-én járt le az IG Metall, tehát a fémipari szakszervezet és az ágazat munkaadóit tömörítő Gesamtmetall közötti munka- és bérügyi megállapodás.
hvg.hu
Lehet, ha most vasárnap lenne a választás, nem tudnák mindenhol megtartani.
hvg.hu
Megkezdődött az előadás, A hugenották premierje az Erkelben. A hvg.hu tudósítója a helyszínről azt jelentette, hogy a sztrájkkal fenyegetőző szakszervezetek mégsem tartják meg a munkabeszüntetést. A sztrájkkészültséget fenntartják, Ókovács Szilveszter főigazgató fenyegetőzését visszautasítják.
hvg.hu
A Metro a Sparra is rátromfolt. A Tescónál novemberben kezdik a tárgyalásokat a béremelésről.
hvg.hu
A kormány stratégiai partnere lesz a szakszervezet.
MTI
A sofőrök bértárgyalása megrekedt, de a cég már hirdetésbe keres munkatársakat négyszázezerért. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke berágott, levelet írt a vezérigazgatónak. A BKV is megszólalt, szerintük teljesen rendben van a kezdőknek ajánlott magas fizetés, a bértárgyalások sem kezdődtek soha ilyen korán.
hvg.hu
Az eddigi 35 helyett a 28 órás munkahét bevezetését követeli a legnagyobb német szakszervezet, az IG Metall.
hvg.hu
Szeptember 11-én folytatódnak a tárgyalások a cég és a szakszervezetek között.
MTI
MTI
hvg.hu
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete is sztrájkbizottságot alapított, miután nem közeledett érdemben a menedzsment és a dolgozók álláspontja a bérekkel kapcsolatban.
MTI
Szélnek eresztené a MÁV-Start az étkezőkocsikon dolgozó szakácsokat és felszolgálókat. Akár sztrájk is kerekedhet az ügyből.
hvg.hu
Leült tárgyalni a szakszervezet a makói gumigyár vezetőségével, hogy megpróbáljanak közösen javítani a munkakörülményeken. Egyelőre nem jutottak előre.
hvg.hu
A hosszú buszvonalakon a sofőrök órákon át nem hagyhatják el a járművet, mert azokkal esetenként tűző napon kénytelenek várakozni. Ez nem csak törvénytelen, hanem veszélyes is, mert a napon kitikkadt sofőröknek ez után több ezer utasért kellene felelősséget vállalnia - érvelt a szakszervezet.
hvg.hu
Ezzel vége a rezsicsökkentésnek, a szakszervezet tiltakozik a rendeletmódosítás ellen.
Torontáli Zoltán