EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Bár 7 százalékkal növelné a béreket az Audi, a cafeteria-keret változatlan maradna. A szakszervezet szerint az adóváltozásból eredő hátrányokat ezzel egy az egyben a munkavállalókra terhelnék, ami nettó bérkiesést okozna náluk.
Elutasította az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) a jövő évre vonatkozó bérjavaslatot, és a munkáltatóénál lényegesen nagyobb alapbéremelést, továbbá a béren kívüli juttatások megnövelését javasolja.
A győri Audi Hungaria Zrt. kétéves bérmegállapodást javasolt a munkavállalóknak, melyben 7 százalékos béremelést és változatlanul évi bruttó 620 ezer forintnyi cafetériát, valamint előnyugdíjazási rendszer kialakítását ajánlotta.
A munkáltató alapbéremelési ajánlata azért keltett felháborodást, mert az úgynevezett adható elem (nem garantált alapbér), olyan elemrész, amelyről a cég vezetői egyénileg döntenek – magyarázta a Napi.hu-nak Csalogány György, az AHFSZ elnökhelyettese. E "pofapénzként" emlegetett elemnek igen kedvezőtlen a megítélése a munkatársak körében, mert a munkáltató dönti el, hogy kinek milyen mértékben adja meg.
A szakszervezet 18 százalékos, de minimum bruttó 75 ezer forintos emelését, valamint a 4 százalék mozgóbér (a „pofapénz”) összegének alapbérbe építését követelik.
A cafeteriában is emelést kérnek, bruttó 767 ezer forintot, mivel az Audi munkatársainak cafeteria-felhasználási körét figyelembe véve és az átlagos bérszínvonallal számolva ekkora összeg mellett lehetne reálértéken tartani a cafeteriát. Az Audi által javasolt szinten tartással (évi 620 ezer forint) az adóváltozásokból eredő hátrányokat egy az egyben a munkavállalókra terhelnék.
Az Audinál a legnépszerűbb cafeteria-elem a mobilitási célú lakhatási támogatás volt – ez körülbelül 3-4 ezer embert érintett a vállalatnál, arányaiban viszont épp a lakhatási kedvezménynél éri a legnagyobb veszteség a dolgozókat, mivel az eddig adómentes volt, de jövőre bérként adózna. Így a dolgozók a felét elveszítenék ennek az összegnek.
Az Audi Hungária Zrt. nem kívánta kommentálni a helyzetet.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.