Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Az MSZP üzent a szakszervezeteknek: üssék a kormányt

Harcias hangvételű közleményt jelentett meg négy MSZP-s politikus a kormány „rabszolgatörvényére” reagálva. Szanyiék azt írják, addig kell ütni a vasat, amíg meleg.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Az MSZP üzent a szakszervezeteknek: üssék a kormányt

„Addig üsd a vasat, amíg meleg – nyílt levél a szakszervezeteknek”, ezzel a címmel adott ki közleményt négy MSZP-s politikus, Szanyi Tibor, Komjáthi Imre, Burány Sándor és Gúr Nándor. Kósa Lajos és Szathmáry Kristóf ötletére, a „rabszolgatörvényre”, vagyis arra reagálnak, hogy 400 órára emelnék a túlórát.

A szakszervezetek sztrájk helyett szabadságnappal tiltakoznak, a szocialisták pedig üzentek a szakszervezeteknek. „Most annak jött el az ideje, hogy a tolvajkapitalizmus alázatos hazai szolgáit, Kósa Lajost és Szathmáry Kristófot, s egyben kormányukat üssük úgy, hogy a csapásból a tervezett rabszolgatörvényt üdvözlő cégek is értsenek” – írják.

A politikusok szerint a 400 órás túlórakeret azt jelentené, hogy a 8 órás munkanap 10 órássá változhat, ez pedig „mélyütés lenne mindazon vívmányoknak, amelyeket évszázados küzdelmek révén értek el világszerte a szervezett munkavállalók tömegei”.

„Álságos az a szöveg, miszerint az emberek többet akarnának dolgozni egy kicsivel több pénzért. Nem! A munkavállalók kevesebb ideig, de hatékonyabban akarnak dolgozni, sokkal több pénzért. Ha a német autógyárak jól meg tudják fizetni a dolgozóikat Németországban, akkor arra Magyarországon is képesek. A magas bérek világában sehol nincs munkaerőhiány. A tőke étvágyából kell visszavenni!”

A politikusok szerint 10 órás munkaidő mellett se normális családi élet, se pihenés, se fejlődés nincs, csak szenvedés, lepusztulás és menekülés. A szakszervezeteket arra biztatják, tartsák meg a december 8-ára tervezett demonstrációjukat.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.