Éveken át vett fel családi pótlékot egy férfi Szegeden, pedig nem is járt volna neki
A szerb férfi azt állította, Szegeden él, ez azonban nem volt igaz. 3 millió forintot folyósítottak neki.
A szerb férfi azt állította, Szegeden él, ez azonban nem volt igaz. 3 millió forintot folyósítottak neki.
hvg.hu
Nem azt mondta Zakar Péter, ami megjelent a Délmagyar portálon, ezért pontosítást és kiegészítést írt ki a Facebookon, valamint elismerte, hibázott.
hvg.hu
Zakar Péter rektorhelyettes azt mondta, nemzeti SZTE-re van szükség, illetve a jelenlegi városvezetés alkalmatlan.
hvg.hu
Szegedet most az MSZP-s Botka László irányítja, Zakar Péter rektorhelyettes szerint azonban új városvezetés kell, „az államnak, a vallásnak és a városnak egységben kell állnia a sikerhez”.
hvg.hu
A lány bedrogozták, úgy kényszerítették prostitúcióra.
hvg.hu
Öt szakszervezet és az ellenzéki pártok együtt szervezték a szegedi tüntetést a helyi civilekkel a túlóratörvény ellen, a független bíróságokért és médiáért. Az ellenzéki megmozdulás nem ér véget, polgári engedetlenségi akciókkal folytatják a tiltakozást addig, amíg a követelések nem teljesülnek.
hvg.hu
Szakszervezetek, civilek és az ellenzéki pártok közös tüntetést szerveztek Szegeden csütörtökön délután 5 órára.
hvg.hu
Ma volt az utolsó köre, elfogyott a pénze.
hvg.hu
Szervánszky többek között pazar süteményeiről és fagylaltjáról volt híres.
hvg.hu
A tervek szerint nyáron átadják a Szeged-Csanádi Egyházmegye ifjúsági centrumát, amelynek stadionjából a Lazio játszik, és Plácido Domingo énekel majd.
hvg.hu
A Fidesz és a KDNP képviselői természetesen nemmel voksoltak vagy tartózkodtak.
MTI
MTI
hvg.hu
A polgármester arra kéri országosan az önkormányzatokat és a munkáltatókat, kövessék Szeged példáját. Bojkottot hirdetett Botka.
hvg.hu
A Szegedi Törvényszék szerint Márki-Zay megsértette a jó hírnevét két illetőnek azzal, hogy azt mondta, áron alul adtak el, illetve vettek meg önkormányzati tulajdonú lakásokat, ezért kell ennyi pénzt fizetnie.
hvg.hu
Éppen kicserélték az előzőleg kitört üveget az ajtón, péntek reggelre az egészet összefestékezték.
hvg.hu
Csütörtök reggelre bezúzták a bejárati ajtó üvegét Szegeden.
hvg.hu
Nem a Kétfarkú Kutyapárt teljesítette ugyan korábbi ígéretét, hogy hegyet hoz a síkvidékre, de síelni mégis lehet az alföldi városban pár hete. A mesterséges pálya gumiból van a hó helyett, de csúszik.
hvg.hu
A tramtrain ügyében számos kérdés kormányzati vagy szakpolitikai döntést igényel, ezeket januárban a miniszterelnök elé terjeszti, ígéri Lázár.
hvg.hu
Főleg gyerekholmikat vittek ki önkéntesek a szegedi Ady tér környékére.
hvg.hu
A Szeviép-ügy "Botka László személyes ügye, Botka László büntetőügye" – jelentette ki kedden Szabó Bálint ügyvéd, a Szeviép egykori beszállítóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője, aki feljelentést tett a szegedi polgármester és Ujhelyi István szocialista politikus ellen.
hvg.hu