Trump jól befűt: 700 millió dolláros mentőövet dob a széniparnak
Lélegeztetőgépre rakja a meglévő szenes erőműveket, sőt: újak építését is támogatja, amihez egy hidegháborús törvényt rángattak elő a dohos levéltárból.
Lélegeztetőgépre rakja a meglévő szenes erőműveket, sőt: újak építését is támogatja, amihez egy hidegháborús törvényt rángattak elő a dohos levéltárból.
HVG
Kínai kutatók olyan rendszert dolgoztak ki, ami a szénerőművekben keletkező füstöt műtrágyává alakítja.
HVG
Jobban megéri jelenleg a sokkal környezetszennyezőbb szénnel áramot termelni.
HVG
Kína a tervek szerint egyre több szénerőművet fog átalakítani atomerőművé, amivel pénzt és időt lehet spórolni a dekarbonizációs folyamatban.
HVG
Mélyponton van a megújuló energia termelése, a legszennyezőbb forrásból pótolják a hiányt.
HVG
2012-ben még az ország energiatermelésének 39 százalékát adták a szénerőművek az Egyesült Királyságban, ahol még 1882-ben nyílt meg a világ első ilyen létesítménye. Mostantól ez már a múlt.
HVG
Kínában olyan ütemben bővül a szél- és napenergia termelése, ahogy a világon sehol máshol. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ország kizöldülne.
HVG
Kínában egyre kevesebb vízerőművet lehet építeni, ezért az ezzel foglalkozó állami vállalat inkább szél- és napenergiában gondolkodik. Meg a szénben.
HVG
A kínaiak járnak az élen a szénerőmű-kapacitás növelésében, de az USA és Európa sem tartja be a vállalásait.
Lengyel Miklós
A szakembereket is meglepő ütemben bővülnek a globális megújulóenergia-kapacitások. Bár a részarányuk még csak 13 százalékos, a fosszilis korszak – ha lassan is, de – a végéhez közeledik. Tudósok szerint 2050-re elérhető, hogy az energiatermelés 100 százalékban zöld legyen.
Az Egyesült Államokban egyre kevésbé látnak perspektívát a szénerőművek üzemeltetésében, ezzel párhuzamosan előretör a zöld energia. 2022-ben már több áramot termeltek megújuló energiaforrásból, mint szénből. A trend az előrejelzések szerint 2023-ban is folytatódni fog.
hvg.hu
A napenergia alapú áramtermelésben Kalifornia vezet, míg szélenergiában Texas.
MTI
Kína azt állítja, Senhszi tartományban a hálózatra kapcsolta a világ első, „természetes közvetlen hűtési” rendszerrel felszerelt szénerőművét. Az állami tulajdonú China Global Television Network beszámolója szerint mindez áttörést jelenthet a kínai erőművek hűtési technológiájában.
hvg.hu
Ezt erősítette meg a Deutsche Welle tudósítója a rotterdami kikötőből, ahova eddig az orosz szénszállítmányok érkeztek. Németországban az orosz földgáz helyett részben szenet akarnak felhasználni, csakhogy ez most sokkal drágább.
Lengyel Miklós
A környezetvédelem várhat, ha az ellátásbiztonságról van szó.
MTI
A világ energiatermelésének tizede már szél- és napenergiából származott tavaly. Rekordütemben terjed a két megújuló – Magyarország is az élbolyba került –, de közben globálisan rekordot döntött a szénalapú energiatermelés bővülése, és ezzel együtt a szektor szén-dioxid-kibocsátása is.
hvg.hu
A Garzweiler-i külszíni fejtést régóta kipécéztek maguknak a klímaaktivisták. Most a bánya újabb bővítését akarták megakadályozni.
hvg.hu
Akár még nyereségesbe is fordulhat az évek óta masszívan deficites Mátrai Erőmű azzal, hogy a dráguló gáz magával húzta az áram árát. Az idén nyárra datált fordulat a kormánynak is segít, hogy kozmetikázza azt a veszteséget, amit magára vállalt, amikor megvette a céget, az annak pénztárát is megcsapoló Mészáros Lőrinctől.
hvg.hu
Sorban adják át az új szénerőműveket, és még újabbakat is építenek: amíg 2015-ben a világ szénenergiájának 44 százaléka származott Kínából, 2020-ra 53 százalékra emelkedett ez az arány.
hvg.hu
2009-ben még több mint 220 százalékkal volt drágább napelemparkot építeni, mint szénerőművet. Mostanra fordult a kocka.
hvg.hu