A vártnál több adó érkezett tavaly az államkasszába
Bár a tervezettnél többet költöttek nyugdíjra, egészségbiztosításra és gyógyító-megelőző ellátásokra, jó lett a mérleg.
Bár a tervezettnél többet költöttek nyugdíjra, egészségbiztosításra és gyógyító-megelőző ellátásokra, jó lett a mérleg.
Itt a vége: januártól végleg lezárul az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 17 éves története. Utánajártunk, mit kell tennie annak, aki még nem váltott.
Miközben évről évre egyre kevesebben ajánlják fel az adóegyszázalékot.
Megjelent a Magyar Közlönyben a négygyerekes nők személyijövedelemadó-mentességéről szóló törvénymódosítás – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán az MTI-vel.
Annyi lengyel fiatal hagyta el az országot, hogy a politikusok már adómentességgel próbálják az embereket az országban tartani.
Megjelent a törvényjavaslat, amely alapján életük végéig szja-mentességet kapnának a legalább négy gyermeket nevelő nők. Az adószakértő szerint azonban ne éljék bele magukat, hiszen ez a támogatási forma idegen az adórendszertől, így véleménye szerint el sem szabadna fogadni.
Vannak, akiknek nem is kell csinálni semmit, hogy beküldjék az adóbevallásukat.
A hivatalos indoklás szerint közbejött a személyijövedelemadó-bevallás.
Az 1+1 százalék felajánlásáról is május 20-ig lehet rendelkezni.
Kevesebb mint egy hét múlva lejár a személyi jövedelemadó bevallásának határideje. A NAV idén is elkészítette a tervezeteket, ezeket mindenkinek érdemes ellenőrizni, és ha kell, módosítani, különben a javaslat válik hivatalossá. De más dolgokra sem árt odafigyelni, ha nem akar pénzt veszíteni vagy bajba kerülni az adóhatóságnál.
A NAV már mindenkinek elküldte a tervezetet.
Az adóbevallásnál is lehet kérni a tartós betegségek után az adóvisszatérítést.
Elkészültek a NAV-nál az szja-bevallási tervezetek, így megnézheti azokat az érintett 5,6 millió magyar. Van, akinek semmi dolga nem lesz, van, akinek még ki kell egészítenie azt egészen május 20-ig.
Amióta Orbán Viktor bejelentette kormánya családvédelmi akciótervét, hétről hétre változnak a szabályok. Legutóbb az derült ki, hogy már nemcsak a házastársaknak, hanem az élettársaknak is jár 2019. július 1-jétől a 2,5 millió forintos autóvásárlási támogatás. Összeszedtük, honnan indult a program, és hol tart most.
Ráadásul korábban is csak az adózók kb. fele vette a fáradtságot, hogy felajánlja az szja 1 százalékát, a többi az államnál landolt. A legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására, vagy állatmenhelyeknek tettek felajánlást, idén május 20-ig lehet erről rendelkezni.
Nem mindegy, hogyan adózik utána.
A tartós betegségek listája 2009 óta nem módosult, most az "Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítvány közbenjárására belekerültek újabb tételek.
Az Államreform Bizottságot egy tollvonással megszüntette a miniszterelnök, de munka még lenne.
Ma éjfélig lehet nyilatkozni az 1+1 százalékról is.
Jelentős tehercsökkentésre vonatkozó elképzelést lengetett be a miniszter.