#Szlovénia


Romlik a COVID-helyzet a szomszédos országokban

Horvátországban felszökött, Szlovéniában pedig továbbra is száz fölött van az új koronavírussal fertőzöttek napi száma - derült ki a válságstábok szombati jelentéséből. Romániában 1311, Ukrajnában pedig 3103 új fertőzöttet regisztráltak.








Elszabadulóban van Horvátországban a koronavírus-járvány

Horvátországban a harmadik egymást követő napon döntött rekordot az új fertőzöttek száma, ami annak következménye, hogy az ország megnyitotta határait a turisták előtt - mondta Vili Beros egészségügyi miniszter a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján.A politikus ismét arra kérte a fiatalokat, hogy viselkedjenek felelősségteljesen.








Határesetek: zöld, sárga, vörös? Nem mindegy, hova utazik és hogyan jön haza

Ismét gyorsuló ütemben terjed világszerte a koronavírus-járvány, úgy tűnik, azoknak lesz igazuk, akik szerint egy idő után a hullámai egybefolynak, és addig nem szabadulunk meg a kórtól, amíg nem lesz ellene vakcina. A Magyarország és a környező államok többsége is visszahozza a korlátozásokat, ám ezek aligha lesznek annyira brutálisak, mint az első körben.