Volt értelme a lezárásoknak és a maszkviselésnek is
Egy most megjelent tanulmány szerint a járvány idején hozott intézkedések „egyértelműen” csökkentették a vírus terjedését.
Egy most megjelent tanulmány szerint a járvány idején hozott intézkedések „egyértelműen” csökkentették a vírus terjedését.
Az országban ismét gyorsan terjed a koronavírus-fertőzés.
A szájmaszkos csalók 200 ezer maszk leszállítását ígérték, de csak 72 ezret hoztak.
A koreai dizájnerek által alkotott védőeszköz levegő segítségével tartja távol a kórokozókat.
A kanadai szakemberek szerint az omikron ellen a textilmaszkok védenek a legkevésbé.
Egy globális kezdeményezés szerint nem csak a hulladékon és a kibocsátáson, de a költségeken is sokat spórolhatnak a kórházak a fenntarthatóbb gyakorlatokkal. A kórházakban és a klinikákon keletkezik ugyanis a legtöbb egyszer használatos műanyaghulladék.
A Razer vezére egy interjúban beszélt arról, a januárban bemutatott fejlesztésükből készterméket faragnak. Azt mondják, ez lesz a világ legokosabb maszkja.
A megalkotója szerint ugyanakkora védelmet biztosít a biológiailag lebomló, virágmagokat rejtő szájmaszk, mint egy otthon készített textil változat.
Annyira megnőtt a környezetszennyezés az egyszer használatos maszkok miatt, hogy a francia parlament kampányt indított a moshatók mellett.
A Razer egy okos FFP2-es maszkot fejlesztett, ami a cég szerint képes megvédeni viselőjét a koronavírustól. Az eszköz egyelőre még az amerikai hatóságok engedélyére vár.
Újra munkába lépett a járványhelyzetet felügyelő bizottság, lépcsőzetesen szigorít az olasz kormány.
Az énekesnő egy hálószerű maszkot viselt, amely első látásra járványvédelmileg nagyjából semmire se jó.
A Budapesti Fesztiválzenekar vezetője nem a szükséget, hanem a lehetőséget látta meg a járványszabályokban.
Öt hete ismét töretlenül emelkedik Olaszországban a fertőzöttek száma, tömegek tüntettek Rómában szombaton a fertőzés terjedésének megakadályozását szolgáló intézkedések ellen.
A francia miniszterelnök az esetszámok meredek növekedésével indokolta a döntést.
Rengeteg hulladék keletkezik az egyszer használatos szájmaszkokból, a kutatók azonban rájöttek, hogyan készíthetnek ezekből bioüzemanyagot.
Gyilkosság kísérlete miatt indítottak eljárást ellene.
Kötelezővé teszi a görög kormány a szájmaszk viselését minden beltéri nyilvános helyen, miután újra megugrott a koronavírusos esetek száma.