Egy dohányboltba tért be maszk nélkül egy 35 éves férfi Pennsylvania államban. A rendőrség által Adam Zaborowskiként azonosított férfi az érvényben lévő szabályokat már ezzel megszegte, az állam kormányzója ugyanis elrendelte a kötelező maszkviselést a kereskedelmi egységekben. A bolti alkalmazottak figyelmeztették is, hogy viselnie kell a maszkot, amíg a helyiségben van. Ez nagyon feldühítette Adam Zaborowskit, aki felkapott két szivart a polcról, és fizetés nélkül távozott.
Az egyik alkalmazott ezután követte a parkolóba a férfit, aki először még a levegőbe lőtt egy AK-47-essel, de aztán kétszer a bolti dolgozót vette célba. Senki sem sérült meg, Zaborowski azonban elmenekült. A rendőrség többek között gyilkossági kísérlettel, rablással és veszélyeztetéssel gyanúsította meg. Korábbi ügyei miatt lőfegyvert sem tarthatott volna.
Ennek ellenére az elfogásakor is használta az AK-47-est, ekkor már a rendőrökre lőtt, akik viszonozták a tüzet, és eltalálták a férfit. Zaborowski könnyebben megsérült a lábán és a fenekén, kórházban ápolják, illetve egymillió dolláros óvadék ellenében tartják fogva.
Az ügyvédje szerint Zaborowski a koronavírus-járvány miatt vesztette el a munkáját, és nemrég a gyerekfelügyeletet is. Az ügyvéd hozzátette, hogy ez nem védekezés vagy mentség, csak jelezni akarta, hogy a védencét sok stresszhatás érte.
(via)